A két éve még igen sikeres kanadai Nortel Networks Corp., a világ egyik legnagyobb távközlésiberendezés-gyártója alaposan lejjebb vitte a folyó negyedévre vonatkozó árbevétel-előrejelzését és közölte: további leépítéseket, valamint egyéb költségcsökkentési lépéseket tervez, hogy jövőre már nyereséget tudjon termelni. A működést három fő üzletágba szervezik át, amitől a vevőkkel való közvetlen kapcsolat megerősödését várják. A Nortel egyúttal közölte, elegendő saját forrás áll rendelkezésre az elbocsátások és a gyárbezárások finanszírozására, így nincs szükség hitelfelvételre. A működés nyereségessé válását 2003 második negyedévére várják.
A Nortel, amely júliusban még a második negyedévi 2,77 milliárd dolláros árbevétel megismétlésére számított, most már az értékesítésből származó bevételek 10 százalékos visszaesését valószínűsíti. Az újabb leépítések mértékéről ugyan nem közöltek számokat, de mivel a csoportnak jelenleg 42 ezer alkalmazottja van, könnyen kiszámítható, hogy az év végére tervezett 35 ezres létszám 7000 fős elbocsátást jelent. A cégnek 2000 decemberében még 95 ezer alkalmazottja volt - emlékeztetett a Dow Jones. A költségeket 3,2 milliárd dollárról 2,6 milliárd dollárra kívánják csökkenteni a negyedévben, hogy elérhető legyen a nullszaldó, hiszen a bevételek apadására számítanak és egyhamar nem is várható fordulat.
B. P. A.
