A világ legnagyobb hálózatieszköz-gyártója, az egyesült államokbeli Cisco Systems Inc.11,6 százalékkal, 4,88 milliárd dollárra növelte árbevételét a július végéig tartó üzleti év utolsó negyedében; az elemzők ennél is nagyobb, 4,99 milliárd dolláros forgalomra számítottak. A céget kedvezőtlenül érintette, hogy nagy vásárlói visszafogták kiadásaikat, de helyzete kedvezőbb, mint riválisaié, mert árbevételének csupán egyötöde származik a jelenleg rossz helyzetben lévő távközlési vállalatoktól. Az egyszeri tételek nélkül számított nettó nyereség a hatszorosára, 163 millióról 1 milliárd dollárra, részvényenként 2 centről 14 centre nőtt, szemben a Wall Street által várt 12 centtel. A Reuters által megkérdezett elemzők szerint kétségtelen, hogy a Cisco növelte piaci részesedését vetélytársai rovására. A bruttó haszonkulcs 52,3-ről 67,7 százalékra szaladt fel, ami a Dow Jones szerint elsősorban a drasztikus költségcsökkentésnek köszönhető.
A keddi tőzsdezárás utáni kereskedésben a részvény árfolyama 8 százalékkal, 13,03 dollárra emelkedett, de így is 33 százalékkal gyengült az év eleje óta. A részvény néhány napja még egyéves mélypontján, 11,04 dolláron zárt, így az árfolyam megtámogatásának tűnik, hogy a cég bejelentette: 2003 szeptemberéig 8 milliárd dollár értékben vásárol vissza saját részvényeket. Tavaly szeptemberben 3 milliárd dolláros visszavásárlási akciót hirdettek meg, ebből 2 milliárd dollárnyi már teljesült. A Cisco a folyó negyedévben az árbevétel 0-3 százalékos növekedésére számít a most zárulthoz képest. A Wall Street-i konszenzus 5 milliárd dollár árbevétel mellett részvényenként 12 cent nyereség, nem számítva az egyszeri tételeket. John Chambers vezérigazgató, akinek távozásáról alaptalannak bizonyult pletykák röppentek fel, úgy nyilatkozott, hogy a nagyvállalatok továbbra is csak óvatosan költekeznek, míg távközlési termékeik piaca törékeny marad, tekintettel a szektor szereplőinek kényszerű költségcsökkentéseire.
B. P. A.
