A Telekom Austria AG (TA) nettó vesztesége tavaly 63,4 százalékkal, működési vesztesége pedig egyharmaddal volt kisebb, mint egy évvel korábban, a költségek és a létszám csökkentése nyomán. Az EBITDA-nyereség ugyanakkor közel 39 százalékkal emelkedett, ez azonban nem foglalja magában az elbocsátott alkalmazottaknak fizetett végkielégítéseket. A leépítések tavaly 49,9 millió euró kiadással jártak, szemben az egy évvel korábbi 7,6 millióval. Az 1715 fős leépítés nyomán az év végére 16 586-ra csökkent az alkalmazottak száma. A tavalyi eredményt javította, hogy a negyedik negyedévben már pozitív volt az üzemi eredmény, annak ellenére, hogy a Czech Online értékcsökkenése miatt 120 millió eurót le kellett írni. Idén az EBITDA az osztrák távközlési cég vezetése szerint kisebb mértékben emelkedik, az árbevétel változatlan marad, a nettó veszteség pedig tovább csökken. A TA részvényei, amelyek a tavalyi 55 százalékos emelkedés után idén eddig kismértékben erősödtek, az eredmények közzététele után 2 százalékkal nőttek.
A TA nettó adósságállománya a szlovén si.mobil megvásárlása ellenére tavaly 3,42 milliárdról 3,282 milliárd euróra csökkent. A vezetékes üzletág az egy évvel korábbi 36,1 millió euró üzemi veszteség után tavaly 30,8 millió euró nyereséget ért el, miközben az árbevétel 7,5 százalékkal, 2,457 milliárd euróra csökkent. A korábbi piacnyitás nyomán tavaly percekben számolva 63,7-ről 56,2 százalékra csökkent a cég piaci részesedése a vezetékes távközlésben, a visszaesés azonban az év második felében lassult a tavaly márciusban bevezetett új tarifarendszernek köszönhetően. A csoport folytatja a költségek csökkentését, hogy ellensúlyozza a vezetékes piaci részesedés javítására fordított többletkiadásokat. A TA 47,8 százaléka az ÖIAG állami holding, 29,8 százaléka a Telecom Italia tulajdonában van - emlékeztetett a Reuters. A csoport mobilcége, a Mobilkom Austria AG 14 százalékkal, 1,713 milliárd euróra növelte árbevételét, az üzemi nyereség pedig 15,8 százalékkal emelkedett. A mobil-előfizetők száma tavaly 19 százalékkal, 4 millióra nőtt, de Ausztriában a piaci telítettség miatt csak 1,6 százalékos volt a gyarapodás. Ausztrián kívül - azaz Horvátországban és Szlovéniában - 28 százalékos volt a bővülés.
G. T.
