A legnagyobb japán chipgyártó, a Toshiba Corp. tegnap bejelentette, hogy az áprilisban prognosztizált 60 milliárd jen (1 dollár=120,26 jen) nettó nyereség helyett 115 milliárd jen veszteséget vár a jövő március 31-én véget érő üzleti évben. Az üzemi eredmény nullszaldós lesz, szemben a korábban várt 200 milliárd jen nyereséggel. Az árbevétel 6440 milliárd helyett csak 5750 milliárd jen lesz. A Toshiba az idén márciusban véget ért pénzügyi évben 96,2 milliárd jen nettó nyereséget és 232,1 milliárd jen üzemi nyereséget ért el 5951 milliárd jen árbevétel mellett. Az információtechnológiai szektor visszaesése azonban - mint a vállalat közleménye hangsúlyozza - a vártnál nagyobb mértékben visszavetette a félvezetők és más elektronikai eszközök iránti keresletet világszerte.
A profitkilátások romlása miatt a cég költségcsökkentő intézkedéseket, egyebek között létszámleépítést jelentett be. A 188 ezres létszámot ennek értelmében 2004. március 31-éig 10 százalékkal, azaz mintegy 19 ezer fővel csökkentik, ezen belül Japánban 10 ezer fővel, 127 ezerre apasztják az alkalmazottak számát. Átszervezik a Japánban lévő 21 üzemet és hatot bezárnak közülük, a csoporthoz tartozó 98 termelő és tervező vállalat 25 százalékát megszüntetik. Az átalakítás az idén 120 milliárd jen kiadással jár. A vállalat emellett tárgyalásokat folytat a második legnagyobb európai chipgyártóval, a Siemens AG-hoz tartozó Infineon Technologies AG-val arról, hogy egyesítik félvezetőgyártó tevékenységüket - erősítette meg az Infineon szóvivője. A két cég már együttműködik a memóriachipek fejlesztése terén, a Siemens pedig a harmadik generációs mobiltelefonok kifejlesztése érdekében társult a Toshibával. A bejelentések nyomán tegnap 5,6 százalékkal emelkedett a Toshiba-részvények árfolyama a tokiói tőzsdén és ezzel bőven behozta a céggel kapcsolatos aggodalmak miatt a múlt héten elszenvedett veszteségeket.
A félvezetők iránti kereslet csökkenése és ennek nyomán az árak meredek zuhanása korábban már két másik japán chipgyártót, a Fujitsu Ltd-t és a NEC Corp.-t is drasztikus átalakításra és létszámleépítésre kényszerítette, és várhatóan hamarosan a Hitachi Ltd. is hasonló lépéseket fog bejelenteni. Vasárnapi japán lapjelentések szerint 6 százalékkal, azaz 20 ezer fővel faragja le 340 ezres alkalmazotti létszámát, a cég szóvivője azonban tegnap közölte, hogy még nem született döntés az elbocsátásokról.
G. T.
