A Deutsche Bank 1,425 milliárd euró nettó nyereséggel zárta a második félévet, ez 49 százalékos romlás a múlt év azonos időszakához képest. A tárgyidőszakban a bank 1 milliárd euró extra adómentes nyereséget könyvelhetett el a Munich Re viszontbiztosító 2,2 százalékos részvénycsomagjának eladásából, míg a tavalyi második negyedévben egy, az Allianz AG biztosítóban birtokolt pakett értékesítése hozott a konyhára 2,38 milliárd euró rendkívüli bevételt. A nyereséget a Bloomberg és a Reuters tudósításai szerint kedvezőtlenül befolyásolta, hogy az üzemi költségek éves viszonylatban 10 százalékkal, 5,461 milliárd euróra emelkedtek. Emellett a kockázati tartalékok összegét az egy évvel korábbi 71 millióról 245 millió euróra kellett növelni, továbbá a bank 700 millió euró leírást volt kénytelen végrehajtani befektetési és ingatlanportfóliójában. Ugyanakkor a saját számlás kereskedelemből származó bevétel 31 százalékkal, 1,81 milliárd euróra nőtt.
A frankfurti tőzsdén a Deutsche árfolyama 3 százalékkal gyengült az eredmények közzététele után. A befektetők elégedetlenek voltak azzal is, hogy az első negyedévhez képest a kamatbevételek 10 százalékkal, 1,599 milliárd márkára csökkentek. Sajtótájékoztatóján Rolf Breuer vezérigazgató elmondta, hogy a harmadik negyedévben nem várható a globális tőkepiaci helyzet javulása, és biztos fellendülésre a negyedik negyedévben sem lehet számítani. A Deutsche különböző kisebbségi érdekeltségek eladásával igyekszik javítani pénzügyi pozícióját, ezenkívül 2600 állás megszüntetésére is készül. Breuer szerint idén az év egészében az üzemi költségek nem lesznek magasabbak, mint tavaly, 2003-ban pedig már 2 milliárd euró megtakarítás keletkezik.
A vezérigazgató nagy meglepetést okozott, amikor közölte, nem zárható ki, hogy a Deutsche felvásárolja a Commerzbank AG-t vagy annak bizonyos üzletágait. Mint ismeretes, a Deutsche tavaly eredménytelenül záruló fúziós tárgyalásokat folytatott a Dresdner Bank AG-vel, utóbb pedig a Commerzbank és a Dresdner házassága esett kútba. Idén júliusban viszont az Allianz megszerezte a Dresdnert, ami Breuer szerint átrajzolta a német pénzügyi szektor térképét, és reakcióra készteti a többi szereplőt. A vezérigazgató azonban hangsúlyozta, hogy egyelőre semmilyen konkrét lépés nem történt a Deutsche és a Commerzbank egyesülése irányában.
(NAPI)
