BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újabb létszámcsökkentés a Compaqnál

Az amerikai Compaq Computer Corp. a gyendülő kereslet és az intenzív árharc miatt nem tudta teljesíteni a második negyedévre vonatkozó árbevétel-előirányzatát, ezért további 1500 dolgozójától kénytelen megválni.

2001. július 11. szerda, 23:59

A Compaq houstoni központjában tegnap bejelentették, hogy a vártnál gyengébb második negyedévi árbevétel miatt takarékossági céllal a korábban tervezett 7000-ről 8500-ra növelik az elbocsátani kívánt alkalmazottak számát. A világ második legnagyobb személyiszámítógép-gyártója a Bloomberg és a Reuters beszámolói szerint a tavaly április–júniusi időszakban elért 10,1 milliárd dollár után az idei második negyedévre 9 milliárd dolláros árbevételt tervezett, ehelyett azonban – a még nem végleges adat szerint – csak 8,4 milliárd dollárt sikerült elérni, ami 9 százalékos romlás az első negyedévhez képest.
A vállalat március végén 71 300 embert foglalkoztatott teljes munkaidőben, ez az elbocsátások után 12 százalékkal, 62 800-ra csökken. A leépítések zömére a PC-gyártásban és az értékesítési területen kerül sor, a távozók közül 2500 fő munkaviszonya nyugdíjazással és a várható kilépésekkel szűnik meg. Az első negyedévi 249 millió dollár után a Compaq a második negyedévi mérlegben további 490 millió dolláros kiadást tüntet föl az elbocsátásokkal összefüggésben. Ugyanakkor a létszámleépítés éves szinten 900 millió dolláros megtakarítást tesz lehetővé.
Jeff Clarke pénzügyi igazgató szerint az árbevétel gyengülése két okra vezethető vissza. Először arra, hogy az amerikai piacon már hosszabb ideje tapasztalható keresletcsökkenés az utóbbi időben átterjedt Európára is; az eladások főleg Nagy-Britanniában, Németországban és Svájcban lassultak. Emellett az ágazatban kíméletlen árháború bontakozott ki. Az év elején a Compaq – árbevétele szerint – még a világ legnagyobb PC-gyártója volt, a szintén amerikai Dell Computer Corp. azonban a piacok szűkülése miatt drasztikusan leszállította árait, ezzel részint átvette az első helyet, részint válaszlépésre kényszerítette az iparág többi szereplőjét.
(NAPI)

Papp Zoltán
Papp Zoltán

Ez is érdekelhet