Történetének legrosszabb esztendejét éli idén a világ memóriachip-ipara - állította a londoni központú Gartner Dataquest piackutató cég jelentésében. A Reuters által ismertetett prognózis szerint a számítógépekhez használt standard DRAM-chipek globális értékesítése idén 14 milliárd dollár lesz, ami 55,5 százalékos visszaesést jelent a tavalyi 31,5 milliárdhoz képest.
Mint Andrew Norwood, a Gartner Dataquest félvezető-ipari részlegének elemzője kiemelte, a mostanihoz fogható romlást utoljára 1985-ben lehetett tapasztalni, amikor a világ DRAM-piaca 55,1 százalékkal szűkült. Akkor a személyi számítógép-vásárlási boom vége okozta a bajt, az idei fejlemények mögött pedig az áll, hogy gyengül a PC-k iránti kereslet, s a gyártók a múlt évben jelentősen növelték raktárkészleteiket. Norwood szerint a DRAM-ágazatot egyedül az menthetné meg a katasztrófától, ha a vezető gyártók - amilyen a Samsung, a Micron Technology vagy az Infineon Technologies - termelésük visszafogása mellett döntenének. A Gartner Dataquest úgy látja, hogy 2002 átmeneti év lesz, 2003-ban a DRAM-piac soha nem látott mértékű növekedése várható.
A DRAM-ok manapság gyártási és kereskedelmi szempontból gyakorlatilag nyersanyagnak számítanak, s ennek megfelelően a félvezetőipar e szegmense a többinél jobban ki van téve a túlkínálat és a keresletcsökkenés veszélyeinek. Alig egy éve a számítógépgyártók még 9 dollárért juthattak hozzá az irányadónak tekintett 64 megabájtos memóriachipek darabjához, azóta az ár történelmi mélypontra, 1,1 dollárra zuhant. A chipgyártás 3 dollár alatt megszűnik nyereséges lenni (ezt a küszöböt az ár az év elején lépte át). Az árcsökkenés persze kedvező a végfelhasználóknak, akik tavaly még akár 120 dollárt is fizethettek egy 128 megabájtos kiegészítő memóriamodulért, amit ma 20 dollárért megkaphatnak.
(NAPI)
