A Közgáz kiselőadójában teltház mellett zajlott tegnap este a Lehet más a politika című előadássorozat második rendezvénye. A szemtanúk beszámolója szerint a mostani rendezvény még az előzőnél is nagyobb érdeklődésre tartott számot, ami talán részben az előadó személyének - Sükösd Milkós és Elek István vendége szerdán Tölgyessy Péter volt -, részben a feltett kérdésnek volt köszönhető.
Az Ökopolitikai Műhely szervezésében és a háttérben meghúzódó Védegylet támogatásával indított vitasorozat ezúttal arra próbált választ találni, hogy vajon "hol rontottuk el". Az előadás és az azt követő vita során - amely nem múlta alul a várakozásokat - azonban újabb kérdések is felmerültek; mindeközben a levegőben, a tudósító által megmagyarázhatatlan módon a jelentőségteljesség illata lebegett.
Apokalipszis, de nem most
Az ünnepélyes hangulatot csak fokozta Elek István apokaliptikus hangvételű bevezetője, amelyet a hallgatóság nagy megkönnyebbülésére Tölgyessy Péter már-már anekdotázós stílusú alapelőadása követett. Tölgyessy - aki elvetette Elek vízióját, miszerint "minden okunk megvan a pesszimizmusra", hiszen "az élet maga egy válság" - előadását persze a kályhánál kezdte, és a jelenkor problémáinak elemzése során többször is visszatért a Kádár-korszakkal történő összehasonlításhoz, amit a tudósító, zsenge korára való tekintettel, nem mindig érzett a magáénak, de a közönség soraiban tapasztalt, helyenként és időnként heves bólogatások azt sugallták, az előadó szimpatikus húrokat penget.
Az előadás alapmotívuma, ha volt ilyen, Magyarország patológiai kórisméje, a magyar lakosság kettős tudatúsága, önmagával való meghasadtsága volt. Tölgyessy folyton visszatért a kurucos virtus és a labancos fejbólintás kettősségéhez, amely szerinte alapvetően meghatározza a mára kialakult helyzethez való viszonyunkat. Mint bevezetőjében vázolta, a helyreállított magyar parlamentarizmus mára válságba került, alapvető és súlyos szociális, politikai és gazdasági problémák veszélyeztetik a működését. Ennek ellenére kiemelte, hogy a világvége - legalábbis az Elek által felvázolt formájában - még messze van, és bár tényleg elrontottunk valamit, de közel sem végérvényesen.
Magyar demokrácia, al dente
Az elemző az állammal szemben háromféle alapvető magatartásformát különböztetett meg. Az első szerint az amerikai modell alapján a polgárok tisztelettel viseltetnek az állammal szemben, ám nem várnak el tőle sokat. A második modell, amelyre a skandináv országokat hozta fel példának, az állammal szembeni komoly elvárásokra épül; itt az állampolgárok vállalják, hogy a becsben tartott állam gondoskodó szerepvállalásáért cserébe kiemelt járulékokat fizessenek. A harmadik modell, amely Olaszország sajátja, arra épül, hogy bár a választópolgárok tisztában vannak azzal, hogy az állam korrupt és alkalmatlan arra, hogy gondoskodjon a polgárairól, érthető módon nem is várják el ezt.
Tölgyessy az állammal szemben támasztott követelmények és a politikáról alkotott vélemények nemzeti karakterisztikáján keresztül próbálta megmutatni, a polgárok körében hol romlott el a dolog; szerinte Magyarország olyan demokrácia, ahol az emberek olaszos virtussal viseltetnek a mindenkori politikával szemben, ám skandináv elvárásokat támasztanak az állammal szemben. Tölgyessy szerint ez az alapvető oka a kettős tudatunknak, annak a képmutatásnak, amely többek között a feketegazdaságot is fenntartja és az olyan kérdéseket is hatályon kívül helyezi, mint a pártfinanszírozási törvény reformja.
A legvidámabb barakk, és ami utána jött
Tölgyessy szerint a magyar társadalom többek között azért sem érzi jól magát a saját, demokratikus bőrében, mert egyáltalán nem akart átvedleni abba. Az előadó úgy vélte, a Kádár-korszak során, a hetvenes évekre kialakult látszólagos személyes biztonság, valamint az élet - viszonylagos - tervezhetősége az előző generációk élményeihez képest - más viszonyítási pont híján - jó érzéssel töltötte el a társadalom széles rétegeit.
A harmadik köztársaság beköszöntével azonban a viszonyítási pontok hirtelen megváltoztak; nem a szülők és a nagyszülők életkörülményei és tapasztalatai számítottak mérvadónak, hanem az átmenet során a legtöbb embert megmozgató bécsi bevásárló-turizmus kapcsán szerzett élmények. Ezekhez képest pedig Magyarország igen kedvezőtlen fényben tűnt fel.
A nagypolitika kérdéseivel azonosulni nem tudó, annak felvetéseivel elégedetlen választók, valamint a bokrosi gazdaságpolitika miatt az egyre mélyülő társadalmi ellentétek hatására a demokráciából még inkább kiábrándult, leszakadó rétegek megszólítására vállalkozó MSZP Tölgyessy szerint hangvételében végleg populistává, túlretorizálttá és inkvizícióssá változtatta a politikai közbeszédet.
50 feddhetetlen ember
A bokrosi gazdaságpolitika által hajszolt üzemi növekedés érdekében - a térség sikeres országaihoz képest - túl korán privatizált, illetve bezárt állami vállalatok a foglalkoztatottság nagyarányú csökkenéséhez, áttételesen pedig az egyenlőtlenségek növekedéséhez vezettek; az ekkor, a kilencvenes évek közepén kialakult szociális problémák pedig azóta is megoldatlanok maradtak. A politikai szimbolikus kérdéseit a pártok ugyanis arra használják fel, hogy azok mentén újra és újra tematizálni tudják álláspontjukat. Tölgyessy a politikai kommunikáció egyik rákfenéjének tartja azt a tematizálási kényszert, amely mára végképp arra kényszeríti a politikai erőket, hogy egymást túllicitálva rontsák saját hitelüket.
A lehetséges megoldással kapcsolatos, a közönség soraiból érkezett kérdésre adott válaszában Tölgyessy úgy fogalmazott: Magyarországnak ötven hiteles emberre lenne szüksége, akikről a választók is elhiszik, hogy nem a pénzért, sem a hírnévért nem szállnának ringbe, olyanokra, akik elég ismertek, mégis elég feddhetetlenek ahhoz, hogy összefoghassák a magyar közéletet.
