Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az elmúlt tíz évben eltorzult a régiós politika intézményrendszere Magyarországon - mondja Pálné Kovács Ilona, az MTA Regionális Kutatások Központja, Dunántúli Tudományos Intézetének igazgatója. A kutató úgy véli: a kormányzati hatalmat birtokló politikai elitnek - legyen az bal,- vagy jobboldali - esze ágában sincs decentralizálni, sem partnerségben kormányozni.
Pálné Kovács Ilona szerint a regionális tanácsba delegálandó önkormányzati és kormányzati képviselők közötti együttműködés már eddig is átszövődött pártpolitikai szempontokkal. A Gyurcsány-beszéd nyomán kirobbant politikai válság, és az őszi önkormányzati választások nyomán ugyanakkor még markánsabb törésvonalak keletkeztek azokban a testületekben is, amelyek potenciális várományosai lehetnének az uniós források egy jelentős részének.
Kis magyar régiótörténet
A magyar parlament 1996-ban fogadta el a területfejlesztésről szóló törvényt, elsőként a régióban. A törvény esélyt jelentett a forráselosztás decentralizációjára, és a helyi szereplők bevonására az őket érintő fejlesztési döntésekbe. A pártok kezdetben közömbösek voltak a régiós intézmények iránt. Ahogy közeledtünk az uniós csatlakozáshoz, és ezzel a nagyobb fejlesztési források esélyéhez, úgy vált egyre fontosabbá a pártok számára is a regionális politika.
1999-ben a parlament módosította a területfejlesztésről szóló törvényt. Egyrészt szervezetileg és kompetenciáiban megerősítették a régiókat, ugyanakkor úgy változtatták meg a regionális tanácsok összetételét, hogy a kormányzati képviselők túlsúlyba kerültek, felülírva nem csak a köz-és magán partnerség, hanem a decentralizáció elvét is. A kormányzat képviselői a regionális tanácsokban már sok esetben nem minisztériumi hivatalnokok, hanem pártkliensek voltak, lerombolva e testületekkel szembeni szakmai bizalmat - mondja Pálné Kovács Ilona.
2004-ben az uniós források felett rendelkező apparátusokat már kormányzati szinten építették ki, s a független régiós intézmények szerepe puszta statisztálásra korlátozódott. Miután 2006-ban a Fidesz politikai okokból nem szavazta meg a kormány - egyébként sietve, előkészítetlenül beterjesztett - reformjavaslatát a választott régiós önkormányzatokról, az uniós pénzekről a regionális tanácsok kormányzati többsége fog döntést hozni. Bár fontos hangsúlyozni, hogy az uniós források elosztása centralizált marad, az egyetlen un. irányító hatóság a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Ez a szélsőségesen centralizált modell alapvetően mond ellent a regionalizmus szellemének, állítja Pálné Kovács Ilona.
Egy példa
Úgy tűnik, hogy a parlament, az önkormányzatok után a regionális politikában is teret nyert a pártok végletes szembenállása. Erre jó példa lehet a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnökének legutóbbi megválasztása. A DRFT elnökének 2006. november 24-én Lamperth Mónika delegáltját, Balogh László régi szocialista kádert választották. A szocialista megyei elnök, országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés tagja megválasztása ellen a Fidesz megyei közgyűlési listavezetője - mint a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke - azonnal tiltakozott.
Ne csodálkozzon az ellenzék
A fideszes Bányai Gábor nyilatkozata szerint Balogh megválasztásával „az itt élők helyett a kormány által vezényelt, dróton rángatott politikus fog dönteni helyi kérdésekben", illetve a „miniszterelnök, a kormány erőből politizál, és az érdemi együttműködési készség lehetőségét nem adja meg". Balogh László szocialista politikus a NAPI Online-nak elmondta: fejlesztési elnökként együttműködésre törekszik az ellenzéki delegáltakkal. „Felkértem a fideszes közgyűlési elnököket, hogy legyenek társelnökök a fejlesztési tanácsban, ám ezt ők visszautasították. Egyedül Baja város fideszes polgármestere vállalta el a felkérést". A szocialista politikus hozzátette: a Fidesz egyébként ne csodálkozzon, hogy a kormány saját hatáskörben viszi végig a régiós reformot, mivel éppen az ellenzék nem szavazta meg a kétharmados törvényt.
Mi a megoldás?
Pálné Kovács Ilona szerint nem a pártok közötti egyensúlyra, illetve valamelyik erőfölényére, hanem konszenzusra lenne szükség az önkormányzatok, a kormány, illetve a helyi gazdasági- és civil szektor között. A fejlesztési prioritásokat, a stratégiai tervezést (hol épüljön út, iskola, új kulturális negyed egy városban) pedig rá kellene bízni a professzionális fejlesztési ügynökségek munkatársaira. Magyarországon a regionális fejlesztési ügynökségek szakmai függetlensége eddig relatíve biztosított volt. Továbbra is az lenne a fontos, ha szétválna a szakmai előkészítő, végrehajtó munka, amelyet másutt is professzionális apparátusokra bíznak. Ugyanakkor alapvető fontosságú lenne a valódi partnerség helyreállítása a fejlesztési tanácsokban.
Pálné Kovács Ilona ezért továbbra is várja azt a törvénymódosító javaslatot, amely a professzionális fejlesztési intézmények megerősödését, a közhatalmi és civil szereplők partnerségét szolgálhatja, vagyis az uniós források hatékonyabb és átláthatóbb felhasználását - pártokharcoktól független módon.
