Ecotech Közép-európai Innovációs és Technológiai Zrt. néven kutatás-fejlesztési (k+f) profilú vállalkozást alapított a Dunaújvárosi Főiskola (DF) egy 3,2 milliárd forintos beruházás keretében megvásárolt eszközök és a már meglévő k+f kapacitás hasznosítására. A száz százalékban magyar tulajdonú spin-off cég hazai és nemzetközi szinten is elismert kutatók koncentrációja, amely az iparági és felsőoktatási együttműködés eredményeképp jött létre. A szektorközi együttélés jegyében a Videoton Holding Zrt. együttműködésre lép az DF-fel - jelentette be Bognár László, a DF rektora. A társaság az élenjáró technológiai ágak honosításában és fejlesztésében próbál meg eredményeket elérni a hazai piacon, ennek érdekében innovációs centrumot hoz létre, ahol lehetőség van fejlesztések inkubálására, részt vesz vállalatok fejlesztésében és a technológiatranszferen túl új kompetenciákat hoz létre a valós ipari igények kielégítésére - mondta Jenei István, az Ecotech vezérigazgatója.
Egy ország közép- és hosszú távú gazdasági-ipari stratégiájának kell meghatároznia a tudásépítés irányait - véli Lakatos Péter a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója. Emiatt fontos, hogy egy-egy nagyobb, több száz fős államilag támogatott fejlesztőközpont körül valódi hazai - később önálló alkotásra képes - holdudvar alakuljon ki. A Videoton olyan felsőoktatási intézménnyel köt együttműködési megállapodást, amely azonosulni tud ezzel a gondolatmenettel - tette hozzá Lakatos. Bognár szerint alapvető probléma, hogy a felsőoktatási intézmények többségéből hiányzik a piaci gondolkodásmód, nem ismerik a piac valódi igényeit, egzisztenciálisan sincs átjárás a két szféra között. A felsőoktatási k+f hibája, hogy nincs igazi outputja, a felsőoktatásnak az ipar keze alá kell dolgoznia.
