A válság nem változtatott az ingatlanközvetítők megítélésén, a szűkülő piacon arányaiban ugyanannyiszor fordultak tanácsadóhoz a piacra lépők, mint egy évvel korábban - mondta a Napinak Kühne Kata, az OC ügyvezetője. Budapesten ez azt jelenti, hogy az eladások 43 százaléka közvetítőkön keresztül zajlott, a lakásboomban részt vevő kerületekben ennél magasabb, 50 százalék fölötti az arány, a II., XI., XII. kerületben inkább a 40 százalékhoz közelít. Lassult a döntéshozatal, míg tavaly az összes eladás 69 százaléka zárult három hónapon belül, 2009-ben mindössze a 46 százalékukat sikerült tető alá hozni ugyanennyi idő alatt. A lassulás Budapesten leginkább a családi házakat érintette, és vidéken, valamint az agglomerációban vált nehézzé az eladás. Az OC kétszer olyan gyorsan bonyolította le az adásvételeket, mint azok a magánszemélyek, akik nem fordultak közvetítőhöz. Az áresés is a családi házaknál a leginkább tetten érhető, általános árcsökkenés azonban a kutatás szerint meglepő módon a piac egészére nem jellemző - mondja Kühne. Néhány befektetői vásárláson túl nincs jelentős mozgás a prémium kategóriában sem.
A szakember erős év végét vár, az ősz egyébként is mozgalmas. Az évet erősen meghatározta a szezonalitás, az év eleji leállást követően tavasszal beindultak a vásárlások, nyáron a szabadságok miatt leállt a döntéshozatal, szeptemberben lassan megélénkült az érdeklődés, s azóta egyre erősödik a piac. Az eladásokban továbbra is több mint 80 százalék a használt lakások aránya, ez különösen az új lakások piacának drámai visszaesésének fényében nem meglepő - emelte ki Kühne.
Határozottan fellendült ugyanakkor a bérleti piac, 60 ezer forintig szinte minden kiadható, a felső korlát havi 100 ezer forint, e szint fölött lényegében megszűnik az érdeklődés.
A tranzakciókban nőtt az OC részesedése, a közvetítők által eladott ingatlanok közül minden negyedik rajtuk keresztül cserél gazdát, ezzel a társaság megőrizte piacvezető szerepét.
A hálózatban 3 iroda nyílt, 17 irodát összevontak, így jelenleg országosan 84 irodával dolgoznak. Ugyanakkor tíz százalékkal nőtt a tanácsadók létszáma. 2010-ben Békéscsabán és Szolnokon már biztosan bővül a hálózat, de további kisvárosok is szerepelnek az irodanyitási tervben, mert - mint azt az ügyvezető mondja - a válságban is a növekedés és a piacszerzés a fő cél. Könnyítésként azonban az újonnan csatlakozók nem fizetnek csatlakozási díjat egyes településeken.
