Csak a londoni City irodapiaca vonzó célpont a mai árak mellett a befektetőknek - állapítja meg legfrissebb elemzésében a DTZ Money Into Property. Az elemzés készítői úgy látják, globálisan arra számíthatunk, hogy az irodák hozama 20 százalékkal csökken az év során, illetve az ingatlanárak csak 2010-ben stabilizálódnak.
Világviszonylatban a határokon átnyúló befektetések 58 százalékkal csökkentek, s a befektetési célból tartott brit ingatlanállomány értéke 10 százalékkal esett 2008-ban, ezzel - a befektetési adatok nyilvántartása óta először - elérte az 586 milliárd fontos értéket. A 2008-2010 közötti időszak kumulatív ingatlanhozamai lesznek a leggyengébbek az Egyesült Királyságban 1921, az ingatlanadatok rögzítésének kezdete óta.
A prémium irodapiacokat vizsgálva a DTZ úgy gondolja, hogy bár London West End, Madrid, Párizs és Sydney egyelőre nem érték el a valós értéket, de ez még az idén bekövetkezik. Eközben Frankfurt, New York, Sanghaj és Tokió nem lesz a befektetők számára vonzó befektetési célpont egészen 2010-ig.
Tony McGough, a DTZ globális előrejelzési üzletágvezetője rámutat, hogy habár az összes piacon folyamatosan köttetnek üzletek, de ezek leginkább csak különleges esetek, gyakran az eladó szorongatott helyzetének következményei vagy kiváló minőségű bérlőkkel és hosszú távú bérleti szerződésekkel rendelkező ingatlanokra tető alá hozott tranzakciók. McGough kiemeli, hogy a piacok rendszerint elérik a valós értéket, mielőtt a válság mélypontjába kerülnek, ezáltal szélesebb körű befektetési lehetőséget teremtenek. Ez a teljesen szabad "vadászidény" a befektetők számára még nem kezdődött el, hiszen a piacok többségének még fájdalmas változásokon kell keresztülmennie mielőtt eléri a valós értéket. A helyzet várhatóan az év második felében változik, és a legtöbb piac fokozatosan vonzóbbá válik a befektetők számára. Néhány jelentős piac azonban csak 2010-ben éri el a valós értéket.
