A tízhektáros területen 11 sportegyesületet működtető Csepel SC Alapítvány most nyilvánosságra hozott koncepciója három ütemben megvalósuló, 62 milliárd forintba kerülő fejlesztési tervet tartalmaz. Az első, 2010-től 2014-ig tartó szakaszban 5,6 milliárd forintba kerül egy fedett uszoda, továbbá egy-egy sport-, birkózó- és vívócsarnok, fitneszterem és pihenőpark megépítése. Ezek mellett kereskedelmi és szolgáltató célú, 15,6 milliárd forint értékű beruházások is szerepelnek. A második és harmadik ütemben orvosi rendelők, lakások, irodaházak, üzlethelyiségek és közösségi parkok, bowling- és fallabdapálya, kiállítóterem, valamint az egyesületek klubszékházainak felépítését tervezik.
Az alapítvány koncepciója az önkormányzattal januárban megkötött településrendezési szerződésben vállalt minden sport- és közösségi szabadidős tevékenységre vonatkozó feltételt túlteljesít - nyilatkozta a kuratórium elnöke. Zárai László kiemelte, a megállapodásban rögzített jelenlegi sportcélú felhasználási szint megtartása helyett jelentős bővítést terveznek. A mostani aktív 40 százalékkal szemben ugyanis több mint 80 százalékos lesz a ténylegesen sportolásra és közösségi célokra felhasználható terület aránya.
A jelenlegi erőforrások a vegetálásra elegendők, hiszen a korábbi, 62 milliós kerületi támogatás 2009-re 22 millió forintra csökkent - mondta el Zárai László. Igaz, az alapítvány támogatásokon keresztül pótolni tudta a bevételkiesést, de ebből a pénzből az egyesületek napi működését sem nagyon lehet finanszírozni, a létesítmények állagmegőrzésére már semmi sem jut. A világon mindenütt bebizonyosodott, hogy az állam sikeresen csak a diktatúrákban képes a verseny- és tömegsportot finanszírozni - fogalmazott az elnök. Az üzleti befektetők bevonása nélkül a csepeli sportélet rövid végvonaglások után, egy-két éven belül megszűnik.
A nagy múltú csepeli sportot tehát furcsa módon éppen a területre vonatkozó sportcélú felhasználás kizárólagosságának feloldása mentheti meg. A kerület és az egyesületek sorsa most a Fővárosi Önkormányzat kezében van, ugyanis annak hatáskörébe tartozik a jelenlegi övezeti besorolás módosítása - hangsúlyozta az alapítvány elnöke.
