A Balaton déli partján nyolc, az északi oldalon négy három- és négycsillagos szálloda, illetve panzió megvalósítását vagy bővítését segíti mintegy 3 milliárd forintnyi uniós támogatás - tudtuk meg Suchman Tamástól, a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) elnökétől. A projektek már megkapták az építési engedélyt, így a finanszírozási tárgyalások lezárásával akár kezdődhetnek is a különböző előkészítettségi fázisban lévő beruházások. A nyertes fejlesztések teljes beruházási költsége hozzávetőlegesen tízmilliárd forintra rúg, s befejezésükkor akár 5-600 szobával is növelhetik a tó körüli szállodakapacitást. Csaknem minden induló nyert valamekkora - jellemzően 30 százalék körüli - támogatást, nagyon alacsony volt az elutasítások száma, mert a piaci helyzetet felmérve eleve csak a már megfelelően előkészített tervekkel rendelkezők pályáztak - emelte ki Suchman.
A szállodafejlesztésekről a dél-dunántúli, a közép-dunántúli és a nyugat-dunántúli régiókkal együttműködve állapodott meg a Balatoni Fejlesztési Tanács, s a régiós keretből támogatott projektlista összeállításánál a régiók jól tartották az arányokat, így a fejlesztések összhangban állnak a balatoni idegenforgalom súlypontjaival - hangsúlyozta a BFT elnöke. A nyertes projektlistából kiemelkedik a Somogy megyei Marcaliban már többször napirendre került 216 szobás gyógy- és wellness-szálloda a maga csaknem 3 milliárdos költségeivel, a Zamárdiban megépülő 106 szobás családi wellnesshotel beruházási értéke pedig közel kétmilliárdra rúg. Siófokon másfél milliárd forintból 73 szobával bővítik az Azúr konferencia- és wellness-szállót, Balatonmáriafürdőn pedig egy új, 17 szobás panzió létrehozását támogatják. Az északi parton Balatonfüreden, Alsóörsön, Badacsonytomajban gyarapítja uniós forrás a szálláshelynövelést. Zala megyében szélesítik a hévízi spa- és golfszálló szolgáltatásait, Zalakaroson a Vénusz hotelt 3-ról 4 csillagossá alakítják és további 45 szobával, valamint egy lakosztállyal növelik a kapacitását. Az alsópáhoki Kolping Hotelben szolgáltatásbővítésre és a meglévő szobák átalakítására kerülhet sor, és újabb 37 szobában fogadhat vendégeket a vonyarcvashegyi Helikon Taverna panzió.
