BUX 139151.11 -0,46 %
OTP 45770 -0,09 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Luxusszálloda épülhet Balatonmáriafürdőn

2009. február 19. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy ötcsillagos wellness-luxusszálloda, konferencia-központ és egy hozzá kapcsolódó gyógyfürdő épülhet Balatonmáriafürdőn - tudta meg lapunk. A mintegy 5,5 milliárd forint értékű ingatlanfejlesztést a kikötő közelében lévő 2 hektáros, immár előkészített területen, vállalkozói tőke segítségével kívánja megvalósítani a helyi önkormányzat. Galácz György, a nyugat-balatoni település polgármestere elmondta, a már elvi építési engedéllyel rendelkező, szinte minden elemében előkészített programot a helyhatóság nettó 300 millió forintért szeretné értékesíteni. A leendő vevőnek a komplexum egészére tanulmánytervet kell készítenie, igazolnia kell a megvalósítás pénzügyi hátterét s az üzemeltetésre is garanciát kell vállalnia. A polgármester hozzátette, a közelmúltban kénytelenek voltak szerződést bontani azzal a beruházóval, akivel korábban szerződést kötöttek s már érvényes építési engedéllyel is rendelkezett, de megfelelő források híján nem tudta elkezdeni az építkezést. A balatonmáriafürdői önkormányzat a beruházás előkészítésével párhuzamosan egy több mint 100 millió forint értékű településrehabilitációs program megvalósításáról döntött. A saját erőből és pályázati források segítségével megvalósítandó fejlesztések keretében elsősorban a közelmúltban elkészült új kikötő környékét szeretnék rendbe tenni. Teljesen átépítik a település legnagyobb strandját, új kiszolgáló létesítmények, térkövezett sétautak készülnek és megújul a közvilágítás is. A teljes programot 2012-ig kívánják megvalósítani.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet