Többévi előkészítés után zöld utat kapott az a mintegy 5 milliárd forint értékű beruházási program, amelynek keretében új terápiás centrum épülhet Hévízen, a Szent András Reumakórház területén.
Az építkezés azt követően kezdődhet el, hogy a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács úgy döntött, 1,5 milliárd forinttal támogatja a beruházás megvalósítását, az Országos Tervtanács pedig egyetlen módosítással jóváhagyta a programot. Hegedűs Lajos, a kórház igazgatója elmondta, az ingatlanfejlesztés keretében többek között elkészül egy 25 méteres uszoda, felújítják a téli fürdőt, valamint a szakrendelőket is. Mindemellett lecserélik az egészségügyi intézmény elavult gépparkját és számos kiszolgáló létesítményt is korszerűsítenek. Az igazgató hozzátette, a komplexum több épülete három-, illetve négycsillagos lesz, s olyan gyógyászati szolgáltatásokat is kínál majd, amelyek eddig nem voltak Hévízen. Az új létesítményeket nemcsak a fizetős, hanem az OEP által finanszírozott betegek is igénybe vehetik. Az elmúlt években átlagosan mintegy 3 milliárd forint nettó árbevételt elérő, a kórházat és a tófürdőt is működtető Hévízgyógyfürdő és Szt. András Reumakórház Kht. - amely 74 százalékban az állam, 26 százalékban pedig a hévízi önkormányzat tulajdonában van - jelentős további forgalomnövekedést is vár a program megvalósításától. A társaság a közelmúltban több mint 1,2 milliárd forintot költött a tófürdő víz felett lévő, patinás épületeinek rekonstrukciójára.
