A főváros pesti oldalának egyik legfontosabb, északi agglomeráció felé vezető útvonalának ingatlanpiacon elfoglalt helye megváltozott. A belső részek felfutása után mára a külső Váci út telkei iránti kereslet is jelentősen megélénkült.
Az Eston elemzése szerint a nagyon jó közlekedési adottságoknak (metróvonal, Árpád híd és Hungária gyűrű közelsége) köszönhetően és a számos fejlesztési lehetőség miatt a Váci út XIII. kerületi szakaszán Budapest legjelentősebb irodafolyosója alakult ki az ezredfordulót követően. A sikeresen lezárt irodafejlesztési projektek és az ezek által generált további telekvásárlások hatására a Váci út belső szakaszán az árak folyamatosan emelkednek, a Hungária körúton belüli szakaszon pedig gyakorlatilag már nincsenek fejlesztésre alkalmas területek.
Az emelkedő telekárak az alulhasznosított, 1-2 szintes épülettel rendelkező telkek tulajdonosait arra ösztönzik, hogy az ingatlanokat a mostani, vonzó szinteken értékesítsék.
Az Eston szakemberei szerint mindenképpen racionális döntés, ha az érintettek élnek a lehetőséggel, és túladnak az adott ingatlanon, mert az irodapiaci ciklus jelenleg tapasztalható felívelése, illetve az irodaprojektek értékesítésénél megfigyelt, nyugat-európaihoz közelítő hozamszintek alapján további drágulás nem várható a területen.
A Váci út külső, IV. kerületi szakaszán részben a fenti folyamatok hatására folyamatos a telkek iránti kereslet. A Váci út belső szakaszáról, illetve a XIII. kerület egyéb részeiről kiszoruló cégek számára ideális helyszín, a Megyeri híd (M0 Duna -híd) 2008. év végi várható átadásával pedig tovább növekedhet az útszakasz kereskedelmi értéke. A kínálat pedig itt sem korlátlan, ennek következményeként az árak jelentősen emelkedtek.
