Régészeti lelet feltárása miatt csúszik a Várgarázs építése. A Budai Vár oldalában tervezett Várgarázs mélyépítési munkálatai során egy 1450-1470 között épült várfalszakaszra bukkantak a kivitelezők. Emiatt 2008 ősze helyett várhatóan 2009 nyarán lesz az átadás. A beruházás megvalósítására kiírt pályázaton nyertes Raiffeisen Ingatlan Zrt. a csúszást azzal magyarázta, hogy a várfal - amelynek létezéséről tudtak a régészek - nagyobb, mint amire a szakemberek számítottak.
Ahhoz, hogy a lőréses várfalszakasz megmeneküljön és a nagyközönség számára a későbbiekben is látható maradjon, módosítani kellett a létesítmény építési terveit. A régészeti lelet miatt a beruházás 2,5 milliárd forintos költsége nagyjából 10 százalékkal emelkedik. Ebből, a megnövekedett összegből készül el az első fázis, amelynek keretében háromszáz parkolót létesítenek a kivitelezők, a második lépcsőben pedig további négyszáz gépkocsi számára alakítanak ki férőhelyet. Elkészülte után a mélygarázst az osztrák WiPark Garagen AG működteti majd. A beruházás ppp-konstrukcióban valósul meg. Mivel a törvény szerint ezt az ingatlanegyüttest még átmenetileg sem lehet az állam tulajdonából kiengedni, eleve állami tulajdonként veszik nyilvántartásba, az üzemeltetési jogot pedig több mint kilencven évre kapja meg a beruházó.
