Még az idén elkezdődhet Siklóson az a városrehabilitációs program, amelynek keretében többek között új, mediterrán hangulatú piac épül – jelentette be Marenics János polgármester azt követően, hogy a város sikerrel pályázott az Orpheus program keretében. A 700 ezer euró értékű támogatás lehetővé teszi egy új vásárcsarnok felépítését (a tervek már elkészültek) és a Mária utca teljes átépítését. Kicserélik a közműveket, díszburkolatot építenek, s hozzákezdenek a homlokzatrekonstrukcióhoz is. A beruházás része lesz a Vértanúk útjának teljes felújítása s továbbépítése az elkerülő útig. Ezzel párhuzamosan területfeltárást is végeznek, amely további ingatlanfejlesztést tesz majd lehetővé.
