Az üdülőfalu, valamint a 17 hektáros sportpark kialakításával folytatódik az a többmilliárdos ingatlanfejlesztési program, amelynek keretében szabadidőközpont épül a Baranya megyei Helesfa határában - tájékoztatták lapunkat a helyhatóságnál. A beruházási program első ütemében, az idén elkészült az a 70 hektáros, több mint 2,5 kilométer hosszú tó, amelynek partján a további fejlesztések létrejöhetnek (egy 2,5 hektáros szigetet is kialakítottak, amelyet híd köt össze a szárazfölddel). A beruházási program megvalósítására és a szabadidőközpont működtetésére létrehozott Helesfai Vízi Centrum Kft. mintegy 130 millió forint költséggel a jövő év első felében kiépíti a tó zsilipjeit és gátjait, s hozzákezdenek a mintegy 300 házból álló üdülőfalu területének közművesítéséhez is (az itt kialakított telkek jelentős része már elkelt). A helesfai önkormányzat a közelmúltban úgy döntött, saját erőből finanszírozza annak a több száz négyzetméteres létesítménynek a felépítését, amelyben vendéglők, többek között pinceborozó, rendezvényterem, valamint tekepálya kap helyet. Ugyancsak 2004-ben kezdenek hozzá a 17 hektáros sportpark, valamint a hozzá kapcsolódó kemping kialakításához. Döntés született kikötő és lovaspálya építéséről is.
