Több száz millió forint értékű strandrekonstrukciós program megvalósításáról döntött a balatonalmádi önkormányzat. A várhatóan még az idén elkezdődő beruházás keretében kicserélik a Wesselényi strand teljes közműhálózatát, új kiszolgáló létesítményeket, sportpályákat és játszótereket építenek, parkosítanak, kialakítanak egy fövenystrandot, s a beruházás második ütemében egy vízi vidámpark is készül.
A helyhatóság az ingatlanfejlesztést döntően saját erőből finanszírozza, ezért értékesítenek kilenc nagy értékű ingatlant. Többek között eladják a ma is kiváló állapotban lévő volt művelődési házat a hozzá tartózó parkkal együtt, valamint a Bika Szállót és a mozi épületét is. Az eladósorba került ingatlanok többsége a település központjában található, a múlt század első felében épült, ám azóta többször felújított villa.
