BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vízi centrum épül Baranyában

2003. április 21. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Helesfai Vízi Centrum Kft. működteti majd az ország egyik legnagyobb vízi centrumát, amely egy több mint 100 hektáros területen, négy baranyai település határában jön létre 2005 márciusára. A céget a beruházásban érintett térségbeli önkormányzatok hozták létre. Az ingatlanfejlesztési program a közelmúltban egy vállalkozói tőkéből megvalósuló szállodával, valamint juh- és kecsketej-feldolgozóval bővült, amely egyben turistalátványosságként is szolgál. Így a teljes beruházás értéke már meghaladja a 2 milliárd forintot. A több mint 70 hektáros, két és fél kilométer hosszú és 500 méter széles tó létrehozása – összesen 700 ezer köbméter föld kitermelésével az Ökör-patak völgyében – már elkezdődött.
Időközben döntés született arról is, hogy a tavat nemzetközi evezősversenyek megrendezésére is alkalmassá teszik, míg a nyugati part közelében lévő 2,5 hektáros szigetet nudistacentrummá alakítják. A kis szigetet híd köti majd össze a szárazfölddel. Ugyancsak folyik a 14,5 hektáros, elkészülte után lakóparkszerűen működő üdülőfalu kivitelezése, s hamarosan hozzákezdenek a 17 hektáros szabadidőközpont építéséhez is, amelyet a tó északi részén alakítanak ki. Itt többek között panzió, kemping, több sportpálya, valamint jó néhány kereskedelmi és vendéglátó-ipari létesítmény kap helyet. A tó nyugati partján madárleseket és kilátókat építenek. A beruházási programot az érintett önkormányzatok saját erőből, főként telekértékesítésből, területfejlesztési forrásokból, valamint vállalkozói tőkéből finanszírozzák.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet