Mintegy százmillió forint központi támogatás segítségével várhatóan még az idén elkezdődik a kehidakustányi Deák-kúria rekonstrukciója - értesült lapunk. A haza bölcsének, Deák Ferencnek az otthonát és a körülötte lévő ősparkot eredeti formájában, sőt - amennyire ez lehetséges - az egykori berendezési tárgyakat felkutatva kívánják helyreállítani. A házat gondozó alapítvány - amelyet a helyi és a megyei önkormányzat hozott létre - a közelmúltban a Zalaber Kft.-t bízta meg a rekonstrukció lebonyolításával. A cég néhány héten belül kiírja az építkezés első ütemének elvégzésére a közbeszerzési pályázatot.
Az összesen több mint kétszázmillió forint értékű felújítás önkormányzati forrásokból, adományokból, vállalkozói tőkéből, valamint a gazdasági tárca és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának segítségével valósulhat meg. Az alapítvány a rekonstrukció befejezését követően nem csak múzeumként, hanem különböző konferenciák megrendezésére is alkalmas kulturális központként szeretné működtetni a Deák-kúriát. Itt gyűjtenék össze a nagy magyar politikus még fellelhető használati tárgyait, könyveit, tanulmányait és levelezését. Az immár gyógyfürdővel is rendelkező településen abban bíznak, a kiegyezés megvalósítójának így megújított háza újabb látogatókat vonz majd Kehidakustányba.
