A kaposvári önkormányzat úgy döntött, hogy a szükséges saját erő biztosításával tovább folytatódik a városi labdarúgó-stadion rekonstrukciója - erősítették meg lapunk információit a helyhatóságnál. Az összesen 140 millió forint értékű második ütem keretében a lelátó egy részét befedik, s az év közepéig elkészül az északi kapu mögötti új tribün, valamint több szociális helyiség. A 160 millió forint értékűre tervezett harmadik ütem keretében - amelynek munkálatai várhatóan ugyancsak még ebben az évben elkezdődnek - a pálya korszerű világítást kap, s kiépítik a beléptetőrendszert is. A teljes beruházás várhatóan 2004 tavaszára készül el.
A városházán közölték, a Rákóczi stadion ügyében csupán egyetlen nyitott kérdés maradt, egy nagy befogadóképességű parkoló és a hozzá kapcsolódó úthálózat kialakítása. Ezt a városnak kizárólag saját erőből kell megvalósítania, ám a százmilliós nagyságrendű munkára egyelőre nincs forrás, sőt még az építéshez szükséges terület sincs az önkormányzat tulajdonában. Az első ütemében 319 millió forint értékű kaposvári stadionrekonstrukció - központi támogatás segítségével - tavaly kezdődött. Felújították a játékteret, a klubházat, új eredményjelzőt telepítettek, s megkezdődött a lelátó korszerűsítése is.
A székesfehérvári önkormányzat legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy 1,4 milliárd forint költséggel négyezer néző befogadására alkalmas új lelátó épül a Sóstói stadionban - tudta meg a NAPI Gazdaság. Korábban, még az előző kormány által elfogadott stadionrekonstrukciós program keretében azt tervezték, hogy 7500 férőhelyes fedett tribünt építenek, s a fehérvári labdarúgó-stadion rekonstrukciójára összesen több mint 2 milliárd forintot költenek. A városházán közölték, továbbra sem mondtak le az eredeti terv megvalósításáról, ám forráshiány miatt későbbre halasztották azt.
