Több mint másfél milliárd forint értékű ingatlanfejlesztési program kezdődött Pápán - értesült lapunk. Mint azt a városházán közölték, a Pannon fürdőkomplexumot a Széchenyi terv pályázatán elnyert 700 millió forint értékű központi támogatás, valamint saját erő és hitelfelvétel segítségével valósítja meg a helyhatóság. A közelmúltban kezdődött beruházást a helyi termálkutakra alapozták. A Pápa várkerti városrészében lévő többhektáros területen egy néhány medencéből álló strandkomplexum és hozzá kapcsolódó wellness-centrum épül.
A létesítményegyütteshez vízi vidámpark és gyógyászati központ is tartozik majd. A Pannon fürdő területén a kiszolgáló létesítményeken kívül sportpályákat, játszótereket, valamint vendéglátóegységeket is kialakítanak. A teljes beruházás már az idei főszezonra elkészül. Az önkormányzatnál elmondták, egy olyan komplexumot hoznak létre, amely minden korosztály számára kikapcsolódási és gyógyulási lehetőséget teremt. A helyhatóság a beruházás befejezését követően - az új fürdőhöz kapcsolódva - vállalkozói tőkéből kívánja fejleszteni a helyi szálláslehetőségeket. A tervek között szerepel egy gyógyszálló felépítése is.
