Elmaradt a beharangozott apokalipszis
Az informatikai világvégét jósló múlt heti hírek ellenére elmaradt a Nyxem.E féreg tobzódása – közölte a NAPI Online. A január vége óta terjedő Nyxem.E – amelyet Blackworm, Kama Sutra és Mywife néven is emlegetnek – korántsem okozott akkora károkat, mint amilyeneket egyes it-biztonsági cégek jósoltak – jelentette ki Szappanos Gábor, a VirusBuster víruslaborjának vezetője. Hozzátette, hogy a fertőzött számítógépek milliós nagyságrendű számát jelentősen túlbecsülték, s „csak” közel 300 ezer gép lehetett megfertőzve világszerte, s ezek többségéről is kiirthatták péntekig a kártevőt. Másrészt mivel a vírus rendkívül nagy sajtóvisszhangot kapott, a megjelent hírek miatt sokan ellenőrizték a számítógépüket február 3-a előtt, vagy azok, akik nem rendelkeztek kellő vírusvédelemmel, ingyenesen letölthető verziókkal igyekeztek megelőzni a bajt. Ettől függetlenül nem mindenki veszi észre azonnal, hogy a dokumentumai törlődtek, de az már biztosan látszik, hogy nem érte el a várt mérteket a rombolás – jelentette ki Szappanos.
Lezárult a Siebel akvizíciója
Az Oracle bejelentette, hogy lezárult a Siebel Systems Inc. akvizíciója. A Siebelt 2005 szeptemberében 5,85 milliárd dollárért kebelezte be az Oracle. „Cégünk a Siebel felvásárlásával a CRM-szoftverek piacának vezető szállítója lett” – jelentette ki Larry Ellison, az Oracle Corp. vezérigazgatója.
Tovább növelte bevételeit az Avaya
Közzétette 2005–2006-os üzleti éve első negyedévi eredményeit az Avaya, a világ egyik vezető üzleti kommunikációs alkalmazásokat gyártó vállalata. Ezek szerint a cégóriás forgalma az előző év azonos időszakához képest 8,8 százalékkal nőtt, miközben nyeresége a tavalyi 33 millió dollárról 71 millió dollárra emelkedett – közölte Rohály Gábor, a társaság magyarországi leányvállalatának vezetője.
SAP–BMF együttműködés
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) Neumann János Informatikai Karával. A megállapodás részeként a karon kompetenciaközpontot létesít a SAP, valamint az SAP szoftvereinek oktatása beépül a tananyagba. A társaság segítséget nyújt továbbá a kar oktatóinak SAP képzésében is. „Az együttműködés megkötésével az SAP célja annak elősegítése, hogy a kar hallgatói aktuális, naprakész és piacképes tudással hagyhassák el az iskolapadot, növelve ezzel elhelyezkedési esélyeiket. Számunkra kiemelkedő fontosságú, hogy a magyar munkaerő minősége a továbbiakban is magas színvonalú maradjon, hiszen épp ez volt a döntő fontosságú motiváló tényező abban, hogy tavaly az SAP Magyarországon hozta létre tizedik kutató-fejlesztő központját, amely 2006 végére már több mint 300 magasan képzett diplomásnak ad majd munkát” – nyilatkozta az együttműködés bejelentése kapcsán Vahl Tamás, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
A Sun igazi óriás
A Forrester Research szerint a Sun Microsystems igazi óriásnak számít az identitáskezelési megoldások piacán. A piackutató cég friss tanulmánya szerint a Sun Java System Identity Manager szoftver funkciókban gazdag, ugyanakkor gyorsan rendszerbe állítható megoldást kínál az ügyfeleknek. Az elemzés kiemelte, hogy az összehasonlításban szereplő megoldások közül messze a Sun terméke kínálja a jogosultságkezelési szolgáltatások legszélesebb választékát. A Forrester elemzése szerint a Sun terméke „különösen azok számára ideális, akik a legjobb, átfogó funkciókészletre vágynak, ugyanakkor alapvető elvárásuk az alacsony munkaigényű telepítés, és szeretnék saját maguk megválasztani, hogy kinek a segítségét veszik igénybe a bevezetéshez”.
IFS: svéd hajó angol kapitánnyal
Nagy-Britanniába költözik a vállalatirányítási szoftvereket gyártó svéd IFS vezérkara. Alastair Sorbie személyében ugyanis márciustól új vezérigazgató irányítja a céget a londoni kereskedelmi és marketingirányítási központjából. A 2005-ös pénzügyi évet nyereséggel záró társaság 2006-ra további növekedést és újabb földrajzi területek meghódítását tűzte ki célul. Az IFS magyarországi leányvállalata szintén eredményes évet tudhat maga mögött: 20 százalékos ügyfélbővülést ért el 2005-ben és bevételei megközelítették a 30 millió svéd koronát (közel 750 millió forintot).
