BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Montana: mérsékelt nyereség

2006. január 3. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Montana Rt. gazdasági helyzete bizakodásra adhat okot, 2005 első három negyedévben 600 millió forint feletti árbevételt sikerült elérnie, így várhatóan az évet két és fél milliárd forint fölötti forgalommal zárja. Vadász Pál elnök-vezérigazgató szerint a cég dinamikus fejlődési szakasz előtt áll.
Az elnök-vezérigazgató úgy látja, hogy meghatározó sikerterületként az ipari szolgáltatók piacát lehet kiemelni, ahol már novemberre sikerült elérni az éves kitűzött tervet, sőt az ágazat akár 50 millió forintos fedezettöbbletet is felmutathat 2005 végére. A technikai kiegészítő szolgáltatások (support) is dinamikusan növekvő ágazatot jelentenek a Montana számára, ezen a területen sikerült közel 100 százalékos növekedést elérni. A folyamatosan bővülő ügyfélkört számba véve megállapítható, hogy a support és üzemeltetési projektek száma mára már meghaladja az ötvenet, ami jelentős növekedés. A Montana termékportfóliója tavaly 35 százalékban hardverkereskedelemből, nagyobb részben pedig az állandó bevételként jelentkező support szolgáltatási tevékenységből és a saját fejlesztésű termékek (mint például a MonDoc elektronikus dokumentumkezelő rendszer) forgalmazásából állt össze.
Vadász szerint a közeli választások miatt a kormányzati informatikai infrastruktúra kevésbé látványos fejlesztései átmenetileg érezhetően háttérbe kerültek. A kormányzati szektor recessziója az ágazat többi informatikai vállalkozásához hasonlóan a cégnél is éreztette hatását, ez utóbbi miatt a vállalat 2005-öt várhatóan csak mérsékelt nyereséggel zárja – olvasható a társaság közleményében.
A kormányzati szektor megrendeléseinek jelentős visszaesését a cég mégsem fogja forgalmi csökkenésként megélni, ami elsősorban a Montana európai uniós kutatás-fejlesztési projektjeinek köszönhető.

Girnt József (admin)
Girnt József (admin)

Ez is érdekelhet