Az SSA magyarországi piaci pozíciója, illetve a korábbi Baan-alkalmazások hazai elterjedtsége messze elmarad a világ sok országában elérttől. Míg itthon kevesebb mint húsz installáció működik, addig világszerte az SSA-rendszereket a negyedik-ötödik helyre sorolják az ERP-megoldások piacán, és a világ legnagyobb ERP-installációja is az SSA nevéhez kötődik – állítja az S&T közleménye.
„Célunk, hogy Magyarországon is sikerre vigyük az SSA vállalatirányítási megoldását, valós alternatívát kínálva az elterjedt rendszerekkel szemben” – mondta Bitter Tibor, az S&T Magyarország SSA-divíziójának vezetője. Sok cég tevékenysége a termelésre épül, az ő kiszolgálásuk csak bonyolultan valósul meg a konkurens rendszerekben. Az elmúlt évek intenzív marketingje érezteti a hatását, a vállalatok elhiszik, hogy csak nehézkes testre szabással kaphatnak az igényeiknek megfelelő megoldást. Az SSA ERP LN kifejezetten a termelő vállalatok igényeihez igazított alkalmazás, amely iparági specifikumokkal, kiterjedt megoldáspalettával segíti a gyors és költséghatékony bevezetést.
Az S&T SSA-divíziója nagy lendülettel indult el a hazai piac meghódítására. Már folyik a 6.1-es verzió lokalizálása, hogy decemberben teljes funkcionalitású, magyar nyelvű és a magyar számviteli szabályozásoknak megfelelő megoldás álljon az ügyfelek rendelkezésére. Az S&T úgy látja, hogy az elmúlt évek radikális ERP-boomja mellett is van még lehetőség a hazai piaci terjeszkedésre, a jövő évre már komoly projektekkel számolnak több piaci szegmensben.
