Budapesten bővít a Tata
A Tata Consultancy Services (TCS), a világ egyik vezető it-vállalkozása az elkövetkezendő három évben jelentősen bővíteni kívánja a budapesti Global Delivery Center irodáját, valamint további kelet-európai piacokra kíván belépni. A társaság tervei szerint a következő három évben 700 fővel növeli a 2001-ben alapított budapesti Global Delivery Centerben (globális szolgáltatóközpont) dolgozó munkatársainak számát – jelentette be S.V. Mani, a TCS Magyarország ügyvezető igazgatója.
A Cisco VoIP-ban erősít
A Cisco Systems bejelentette, hogy megállapodás született a kaliforniai székhelyű, az internetprotokollon keresztüli hangátvitelben (VoIP) specialista Sipura Technology Inc. megvételéről. A közel 68 millió dolláros tranzakció az otthoni és kis irodai vezeték nélküli, illetve hálózati hardvereszközök első számú szállítójaként ismert Linksys divízió eddigi első cégfelvásárlása. Kutatások szerint a jelenlegi 8 millióról 2009-re közel 60 millióra nőhet azok száma, akik otthoni széles sávú internetkapcsolatukat VoIP-technológián alapuló telefonálásra használják.
Elite lett a Montana
A Montana Rt. a napokban nyerte el a McAfee Elite VAR státust, amely a megszerezhető legmagasabb McAfee-partnerminősítés. „Az Elite Partner szintet elérő cégek vannak a legszorosabb kapcsolatban a McAfeevel. Ez komoly előnyöket jelent az ügyfeleink számára” – jelentette ki Godó János, a Montana fejlesztési igazgatója.
Nagy Fujitsu Siemens-visszahívás
A Fujitsu Siemens Computers visszahívja egyes AMILO noteszgépei akkumulátorait. A cég azután döntött a csereprogram elindításáról, miután rendkívül korlátozott számban ugyan, de visszajelzést kapott ügyfeleitől az akkumulátorok hibájáról. Egyes akkumulátorok ugyanis olyannyira túlmelegedtek, hogy ez tűzveszéllyel járt. A Fujitsu Siemens javasolja, hogy ügyfelei szüntessék be az érintett modelleknél az akkumulátor használatát, és a továbbiakban kizárólag a 220 voltos hálózati adapterrel használják noteszgépüket. A vállalat ingyenes csereakkumulátort biztosít érintett ügyfeleinek. A cseréhez a www.fujitsu-siemens.hu/akkumulatorcsere oldal nyújt segítséget.
