Felvásárolja az AT&T-t az SBC Communications. A 16 milliárd dolláros üzletben végleg elsüllyed az Egyesült Államok egykori monopol-telefoncége, amelyet a 19. században alapítottak, és amelynek egy időszakban több mint egymillió alkalmazottja volt. Az SBC, korábbi nevén Southwestern Bell egyike azoknak az úgynevezett Baby Belleknek, amelyek az AT&T 1984-es szétdarabolása nyomán jöttek létre. A néhai monopolcég a versenyhelyzetben nem tudott talpra állni – folyamatosan vesztett piaci pozíciójából, részben „gyermekeivel”, részben a kábeltársaságokkal szemben, mind a beszéd-, mind az adatátvitel terén. Bár az AT&T 1984-ben megtarthatta a távolsági beszélgetések 85 százalékának továbbítási jogát, mára ez 23 százalékra olvadt. A felvásárlással az SBC ki tud lépni az ország délnyugati részének kiszolgálásából, és nemzeti, nemzetközi vállalkozássá nő. Az SBC lesz a legnagyobb távolsági szolgáltató, illetve a legnagyobb vállalati ügyfélkörrel és adatátviteli kapacitással rendelkező operátor – tudósított a The New York Times.
