Az IDS Scheer Hungária Kft. bejelentette, hogy november elejétől az SAP kis- és középvállalatok (kkv) számára kifejlesztett integrált vállalatirányítási szoftverének, a Business One-nak a magyar verzióját, és az IDS saját fejlesztésű Aris vállaltirányítási rendszerét is kínálja a kkv-knek. A saját fejlesztésű megoldást már 3–5 millió forintos licenc- és bevezetési költségért kínálják, és kifejezetten a kisebb cégek igényei szerint fejlesztették ki. Az IDS Scheer ügyfelei közé eddig elsősorban olyan nagyvállalatok tartoztak, mint az Audi, a Mol vagy a Unilever, de az utóbbi időben felmerült az igény a kis- és közepes vállalkozások döntéshozói részéről is az integrált folyamatmenedzsmentre. Az IDS Scheer az év során fejezte be a fúziót az egyik legjelentősebb SAP-partnerrel, a Plauttal.
