Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Négy évvel ezelőtt még sokan játéknak tartották, három éve már hümmögtek róla, de még nem vették komolyan, két éve felfigyeltek rá, de nem hittek benne, másfél éve pedig mindenki az IP-telefóniáról beszél. Korábban nyitott volt az a kérdés, hogy az újdonság vajon csak azért terjed-e ilyen sebesen, mert csodafegyverként szolgál a nagy vonalkapcsolt hálózatokkal rendelkező távközlési monopóliumok elleni piaci harcban, vagy azért, mert tényleg eljött a vonalkapcsolt világ vége. Mára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az utóbbi a helyes válasz - állapítják meg távközlési szakértők.
A hagyományos technológia elmúlt százéves. Működési elve szerint a beszélgető felek között átmeneti fémes kapcsolat létesül a telefondróton keresztül, amelyet korábban a telefonoskisasszonyok hoztak létre kisebb-nagyobb kapcsolótábláikon a megfelelő drótok megfelelő lyukakba dugdosásával. Ha a beszélgetők távol voltak egymástól, akkor az összeköttetés több kapcsolótáblán keresztül jött létre. Később a hölgyek helyét elektromechanikus automaták vették át, míg ma már a kapcsolóközpontok számítógépek. Korábban a vonalkapcsolt átvitel teljes egészében analóg módon történt, ma már részben vagy egészében digitális összeköttetés létesül a telefonálók között.
Mindettől függetlenül a vonalkapcsolt átvitel lényege változatlanul az, hogy a felek folyamatosan össze vannak kötve, a kapcsolat mindkét irányban kizárólag az ő rendelkezésükre áll, akkor is, amikor nem beszélnek egymással. Ennek megfelelően a kapcsolat díja is független attól, hogy mennyit használták ténylegesen a hálózatot. A vonalkapcsolt átvitel egyik alapvető jellemzője, hogy a kapcsolások idejének jelentős részében a lefoglalt csatorna legalább az egyik irányban kihasználatlan, ami nem a telefonálók és a központok közötti szakaszon jelent gondot (hiszen azt amúgy sem tudná más használni), hanem a központok közötti gerinchálózatok kihasználásában.
A csomagkapcsolt összeköttetés esetén az előbbiekkel szemben a hálózat végberendezése az átküldendő információt kisebb részekre, csomagokra bontja és ezeket a csomagokat fejléccel ellátva küldi el a címzett végberendezés felé. Az egyes csomagok egymás után haladnak a hálózaton és a címzett oldalán a fogadó berendezés visszaállítja belőlük az eredeti üzenetet. A fejléc tartalma a csomagkapcsolt hálózat protokolljától függ, általában a cím mellett az elküldött csomag sorszámát, prioritását is magában foglalja.
Az adatátviteli hálózatokban már évtizedek óta használt csomagkapcsolás nagy előnye tehát az, hogy ha a végberendezés nem küld üzenetet, akkor nem foglalja a gerinchálózatot, így azt másra lehet felhasználni. További előnye a módszernek, hogy a feladó több másik berendezéssel is kapcsolatban lehet egy időben: hogy az elküldött üzenet éppen hova megy, azt a fejléc dönti el, nem pedig a felépített kapcsolat, mint a vonalkapcsolás esetében. A csomagkapcsolás hátránya, hogy nincs garancia a csomagok relatív késleltetésének állandóságára (azaz nem biztos, hogy az egyes csomagok azonos idő alatt jutnak el a címzetthez), mivel a gerinchálózat terhelése változó és az összeköttetésnek nincs eleve garantált sávszélessége.
Ezért a valós idejű alkalmazások kezelésére, mint amilyen a beszédátvitel, külön protokollok szükségesek. (Az emberi fül már 150 millimásodperces késleltetést is érzékel, 500 millimásodperc felett pedig széteshet a párbeszéd.) A beszédátvitel jó minőségéhez célszerű kis csomagokat képezni és azokat gyors egymásutánban küldeni. A gond az, hogy minden csomaghoz tartozik egy fejléc, ezért ebben az esetben megnövekszik az adminisztratív információ mennyisége, ami rontja a hatékonyságot. Tapasztalatok szerint a megfelelő csomagméret 20 és 128 bájt között van.
Mindezek tükrében elég egyértelmű, miért olcsóbb a beszéd- és adatátvitel egyesítése. Azért, mert ezzel módszerrel, a beszédszünetek idejének felszabadításával közel a felére csökkenthető az átviteli csatornák lefoglalásának ideje a vonalkapcsolt összeköttetésekhez képest. Ehhez járul még, hogy a jelfolyam sebességének megváltoztatásával is jelentősen növelni lehet a csatornák kihasználtságát. Mindez persze hosszú ideig csak elv volt, illetve tesztrendszerekben működött. Az átmenet a régiről az új technológiára akkor gyorsult fel, amikor egyebek mellett az internetprotokoll megjelenésével és fejlődésével lehetővé vált nagyméretű csomagkapcsolt beszéd-adat átviteli hálózatok felépítése. Az újdonság persze még jó pár évig nem fogja kiszorítani a vonalkapcsolt hálózatokat, mert a telefontársaságoknak ilyenekben fekszik a pénzük, gyors leváltásuk irracionálisan sokba kerülne. Csakhogy szakértők szerint a befektetők már az IP-alapú rendszerekbe fektetik a tőkéjüket, amivel egyre szélesebb utat nyitnak azok terjedése előtt. Attól a pillanattól kezdve - teszik hozzá -, hogy az IP-technológia teljesíteni tudja a beszédátvitellel szemben támasztott, az adatátvitelétől eltérő követelményeket, szükségképpen át kell térni a használatára, mert így közös hordozóra kerülhet a beszéd- és az adatátvitel. Emellett szól, hogy több távközlési cég bevételeiben az elmúlt egy-két évben az adattovábbítás vette át a legtöbb bevételt hozó üzletág szerepét a hagyományos beszédátviteltől.
(NAPI)
