Nappali jólétünk és teljesítőképességünk egyik alapvető feltétele a jó éjszakai alvás, amelynek zavartalanságát sokféle külső és belső tényező veszélyeztetheti. Az egyik az álmatlanság, amit többnyire pszichés feszültséget okozó külső tényezők hoznak létre, a másik az éjszakai légzési elégtelenség–nappali aluszékonyság tünetegyüttes.
Az álmatlanság megnyilvánulhat elalvási nehézségben, gyakori éjszakai vagy túl korai felébredésben. Olyan emberek hajlamosak rá, akik nem tudnak kikapcsolni, nappali elintézetlen problémáikat magukkal viszik az ágyba, akik nem tudják elviselni, ha valami nem megy tökéletesen jól és mindig saját magukat hibáztatják a sikertelen ügymenetért. A kialakuló álmatlanság ilyenkor gyakran önfenntartó körrel válik tartóssá: miután a kialvatlanság másnap panaszokat okoz, kialakul a félelem attól, hogy megint nem tudunk elaludni, és a következő nap helytállni. Ez a félelem tovább fokozza azt a feszültséget, ami a lefekvéskor az alvás akadályát képezi. Ilyenkor nyúlnak az emberek az altatóhoz, és ha ez nem kellő gyógyszerválasztással és nem csak rövid periódusra történik, akkor kialakulhat az altatószer-megszokás, ami az alkalmi álmatlanságban szenvedő emberből gyógyszerfüggő, és ennek ellenére tartósan alvászavarral küzdő, mind az álmatlanság, mind a gyógyszerek mellékhatásait egyszerre szenvedő beteget csinál.
Természetesen az sem jó megoldás, ha nem próbáljuk megszakítani az álmatlanságot, mert akkor – arra hajlamos embereknél – ez a zavar feltételes reflexes úton rögzül. Ilyen esetekben is az alvászavarok kezelésében járatos szakemberhez kell fordulni, így megelőzhető, hogy az átmeneti kisiklásból tartós betegség alakuljon ki. Ma már az alvászavarok vizsgálata és kezelése az orvostudomány külön határterülete, és az álmatlanság kezelésére számos részben gyógyszeres, részben pszichoterápiás, illetőleg magatartásterápiás kezelési eljárást dolgoztak ki.
Az éjszakai légzési elégtelenség–nappali aluszékonyság tünetegyüttes már egyértelműen betegségállapot, aminek részben éjszakai, részben nappali tünetei vannak, és a 40 év feletti, súlyfelesleggel rendelkező férfiakat fenyegeti elsősorban. Ez a kórállapot egy alkati hajlamosság talaján, külső, elsősorban életmódbeli tényezőkön keresztül alakul ki. Ilyen tényező például az egészségtelen, hizlaló táplálkozás és a kevés testmozgás.
Az érintettek kezdetben nem is tudják, hogy betegek, csak azt tapasztalják, hogy egyre többször alszanak el ingerszegény környezetben (például unalmas értekezleten), és később már esetleg a volán mellett is. Előrehaladottabb állapotban az elalvást követően már egy-két légvétel után leáll a légzés – közben a beteg küszködik a levegőért –, majd egy felszabadító, hörgő belégzés után az egész folyamat újrakezdődik, és az egész éjszakai alvás így telik. Könnyű belátni, hogy mindezt az agy oxigénellátása szenvedi meg, és kiderült az is, hogy a mellkasi nyomásviszonyok megváltozása miatt az ilyen betegeknél gyakran (mintegy 30 százalékban) alakul ki magas vérnyomás.
A kezelés nem könnyű, de megoldható. A fogyókúrától kezdve a felső légúti akadályt megoldó légúti beavatkozásokon keresztül az éjjeliszekrényen tartható maszkos lélegeztető készülékig – a betegség előrehaladottságától függően – számos kezelési eljárás áll rendelkezésre.
Gál Róbert