Az Európai Bizottság és az Európai Parlament tisztviselőiből álló bizottság elvetette azt az ötletet, hogy az EU jövőre nagyszabású ünnepségekkel emlékezzen meg a közösség születésnek – a római szerződés 1957-es aláírásának – 50. évfordulójáról. Az olyan grandiózus ötletek helyett, mint az Eurovízió dalfesztiváljához hasonló zenei esemény megrendezése vagy az egész kontinenst átfogó maratoni futóverseny lebonyolítása, illetve az unió minden városára kiterjedő utcabál megszervezése, olcsóbb, könnyebben megvalósítható javaslatokat fogadtak el. A megállapodás értelmében minden tagország két állampolgára egy-egy rövidfilmben vagy videoblogban elmondja, mit jelent az életében az EU – ez 54 arc megjelenését jelenti, hiszen addigra Bulgária és Románia is uniós tagállam lesz. Az ünnepségek fiataloknak szóló részében webalapú gyermekláncot, beszélgetőfórumot hoznak létre (United Schools of Europe címen), továbbá a tagállamokból jelentkező iskolák kisdiákjai bemutatják, mit tudnak az európai együttműködés 50 éves történetéről (Spring Days). A tagállamok vezetőinek 2007. március 25-ei berlini csúcstalálkozójával párhuzamosan Rómában megtartják a fiatalok csúcstalálkozóját is, amelyről a szervezők reményei szerint a média is tudósít.
A programokban való részvétel önkéntes, ami azt jelenti, hogy egyenként vagy csoportokban az évfordulóhoz kapcsolódó további eseményeket szervezhetnek a tagállamok. Bizonyosan követőkre talál például az észtek faültetési kezdeményezése, vagy a britek filmfesztivál-rendezési javaslata. A németek is biztosan megvalósítják azt az ötletüket, hogy 54 különböző tortát sütnek az EU addigra 27 tagországának receptjei alapján.
