Tavaly összességében 2,0 százalékkal bővült az eurózóna gazdasága, ebből az utolsó negyedév 0,2 százalékot adott, az utolsó három hónapra eső GDP 1,6 százalékos éves növekedést jelet 2003 azonos időszakához viszonyítva. Az Európai Bizottság úgy véli, hogy idén is hasonló mértékben, 2,0 százalékkal nőhet a 12 ország összesített GDP-je.
Az EB szerint a legrosszabbon már túl van a zóna, noha az euró még mindig meglehetősen erős és az olajárak is magasnak ígérkeznek az évre. A 2005 második negyedévére vonatkozó előrejelzést így az eddigi 0,2-0,6-os szintről 0,3-0,7-re módosította a testület, míg az első negyedévre változatlanul 0,2-0,6 százalékos bővüléssel számolnak.
Összehasonlításképpen az USA-ban a negyedik negyedévben 0.,9 százalékos gazdasági növekedést regisztráltak - emlékzetet a Reuters.
A tavaly október-decemberi időszakban 1 százalékkal bővült az eurózónában a befektetések összeértéke, szemben az előző negyedévi 0,2 százalékos növekedéssel. A háztartások 0,5 százalékkal növelték kiadásaikat, az export 0,5, az import 1,0 százalékkal bővült az utolsó negyedévben. Mindez nagyban köszönhető a túl erős eurónak az Eurostat álláspontja szerint. Az adatok megerősítik továbbá azokat a várakozásokat, amelyek a 2 százalékos eurókamat további fenntartását tartják valószínűnek.
A statisztikai hivatal kiemelte, hogy a gyenge teljesítményben a német és az olasz gazdaság igen gyenge (0,2, illetve 0,3 százalélkos) teljesítménye mutatkozik meg, míg Franciaország 0,8 százalékos bővülést ért el az utolsó negyedévben.
A termelői árak 0,6 százalékkal emelkedtek januárban az eurózónában, ami éves szinten 3,9 százalékos drágulást jelent. A tőkejavak és a tartós fogyasztási cikkek 0,4 százalékkal drágultak az év első hónapjában.
