A paktumot a viszonylag gyors gazdasági növekedés időszakában fogadták el a valutaunióhoz tartozó országok, segítségével az euróövezet deficitjét 2001-re a GDP 1 százalékára sikerült leszorítani a pár évvel korábbi 5 százalékról. Újabban viszont a gazdaság gyengélkedése és a csökkenő állami bevételek miatt több kormány csak nehezen vagy egyáltalán nem tudja betartani a 3 százalékos limitet: Németország és Franciaország tavaly már átlépte a korlátot, s a német hiány várhatóan idén is magasabb lesz a megengedettnél. A valutaunió tagországai támogatják a strukturális deficitről szóló módosítást, vagyis azt, hogy a hiány megállapításánál hagyják figyelmen kívül annak a konjunkturális hatásokból eredő részét, továbbá felmerültek olyan ötletek, hogy emellett legyenek tekintettel a hosszú távú fizetőképességre, az államadósság nagyságára és a beruházási kiadásokra is.
Kraemer szerint az ilyen változtatásokkal rosszul definiált, a különféle értelmezéseknek teret engedő rugalmasság váltaná fel a jelenlegi egyértelmű szabályokat, s a végeredmény a deficit emelkedése volna mindazokban az országokban, ahol a kormányok számára politikailag nehéz ügy a fiskális szigor. Azt nem nevezte meg, mely országok számíthatnak hitelkockázati minősítésük rontására a hiány növekedése esetén. Az S&P véleménye azért is érdekes, mert alig egy hete a másik nagy hitelminősítő, a Moody's úgy foglalt állást, nem látna semmi kivetnivalót a stabilitási paktum előírásainak átmeneti felfüggesztésében (NAPI Gazdaság, 2003. július 2., 2. oldal).
Papp Zoltán