Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az eurózóna eddigi rövid történetének legnehezebb válsága közben veszi át Magyarország az Európai Unió (EU) elnökségét. A pénzügyi válságot követően mind kiadási, mind bevételi oldalon hatalmas nyomás alá kerültek a tagállamok költségvetései: több ország is költséges gazdaságélénkítési programokra költött, az adóbevételek pedig kiszáradtak. A valutablokkban tavaly elszaporodó szuverén adósságválságok azonban csak részben tudhatóak be annak, hogy az egyes országok a pénzügyi rendszer felől induló krízisben a kormányzati akciókkal igyekeztek menteni, ami menthető. Elsősorban nem is azok az euróországok kerültek bajba, amelyek nagy gazdaságélénkítő programokat futtattak le, hanem azok, amelyek államháztartása a válság nélkül is gyenge lábakon állt - például Görögország, kisebb mértékben Portugália -, vagy azok, amelyeknél az csak siettette a buborékok kidurranását - ilyen Írország, és ez történhet Spanyolországgal is.
A korábban az adósságproblémáin devizaleértékeléssel úrrá levő Görögország az eurózóban már nem volt képes erre, a korábbi kormányok által művelt statisztikai manipulációk pedig tarthatatlanná váltak, olyan nagyra nőtt a hiány a válságot követően. A pénzügyi piacok gyorsan megvonták a bizalmat, a görög állampapíroktól megkövetelt hozamok és az ország csődkockázati felára (cds-e) óriási mértékben megnövekedett, ami előrevetítette, hogy rövid idő alatt finanszírozhatatlan lesz a költségvetés. Ez vezetett ahhoz, hogy Görögország májusban 110 milliárd eurós mentőcsomagot kapott, sőt, ennek keretében létrehoztak az IMF közreműködésével egy 750 milliárd eurós ideiglenes segélyalapot, és dolgozni kezdtek az állandó pénzügyi mechanizmus létrehozásán is; ennek jelentőségét az is növelte, hogy az unió ezzel felvállalta egy tagja megmentését. Írország így novemberben már kész forgatókönyv alapján juthatott hozzá a felszínen maradásához szükséges 85 milliárd euróhoz - emellé vállalnia kellett, csakúgy, mint a görögöknek, hogy rendbe teszi elszálló költségvetését. Más kérdés, hogy a válságot közvetlenül követően Írország egyszer már a többi országnál jóval keményebb megszorításokat valósított meg, ám az ír bankmentés megnövekedett költségei aláásták az országgal szembeni bizalmat. A korábban az unióban ritkának számító prudens költségvetési politikát folytató Portugália esetében a stagnáló növekedést, a válság után megugrott hiányt és az eladósodottságot szokták emlegetni az elemzők mint a bizalomvesztés okát, más elemzők szerint azonban ez nem kis részben a piacok öngerjesztési folyamatának eredménye volt.
A költségvetési megszorításokat immár minden országtól elvárják az eurózóna, illetve az EU vezetői, remélve, hogy az egyedi rendcsinálások elegendőek lesznek az euró fenyegető gyengülésének megállításához. Sok elemzés figyelmeztetett viszont az év során: a közös pénznek közös fiskális politika nélkül nincs értelme, és ha az unió nem tesz kísérletet legalább a büdzsék összehangolására, akkor a most még csak betegeskedő euró pusztulásra van ítélve - a magyar elnökség alatt beinduló európai szemeszternek és az Európai Bizottság által javasolt, szintén a most induló félévben elfogadandó hat jogszabálynak azonban éppen a fiskális politikák összehangolása a célja.
