A kormány januárban átlagosan 11,5 százalékkal növelte a hatósági gázárakat, de júliustól újabb 'árkorrekcióra' van lehetőség. A szakemberek szerint a hatósági árnak alapvetően a piaci folyamatokat kell követnie, a gáz árának alakulása pedig az olajpiaci ármozgásoktól függ. A januári áremelést 40 dolláros olajárhoz és 200 forintos dollárkurzushoz igazították, ám azóta az olaj jegyzése elérte az 55 dollárt is, míg a dolláré 200 forint alatt maradt. A piaci folyamatok áremelést indokolnának, de a kormány egyéb szempontokat is figyelembe vehet. A lakossági terhek enyhítésére kompenzációs alap szolgál, míg az ipari fogyasztók kiadásai az inflációt meghaladó mértékben nőttek. Szaniszló Mihály, az Ipari Energiafogyasztók Fórumának elnöke leszögezte: semmiféle további gázáremelést nem tudnak elfogadni. Elképzelhető az is, hogy a kormány vállalja a konfliktust a gázcégekkel, és a magasabb ár miatti többletköltségek egy részét rájuk hárítja. Podolák György, az MSZP szakpolitikusa a Népszabadságnak kijelentette, hogy 'noha a Fidesz láthatólag nagyon szeretné, jelen ismeretei szerint július 1-jével nem lesz gázáremelés'. (Nszab. máj. 14., 11. old.)
