Az EU-ban és az Egyesült Államokban érezhető hangulatváltást az atomenergiával szemben főleg az energiabiztonsággal és a környezetvédelemmel összefüggő szempontok indokolják: a fosszilis nyersanyagokat jellemzően politikailag bizonytalan országok területén termelik ki, és a globális felmelegedés elleni politikai lépések a szén-dioxid-kibocsátás megadóztatásához vezethetnek. Ezzel szemben az atomenergia előnyei egyértelműek, hiszen az uránérckínálat bőséges, és főleg Nyugat-barát országokból, például Ausztráliából származik, a technológia pedig a szén-dioxid-emisszió szempontjából teljes mértékben tisztának számít. Az atomerőművek fenntartása pedig a többi energiahordozón alapuló erőművekhez viszonyítva olcsónak számít.
Az energiapolitikai vitákban ennek megfelelően felerősödtek azok a hangok, amelyek az atomenergia - mint az egyetlen, a ma leggyakrabban hangoztatott kihívásoknak megfelelni képes energiahordozó - újraértékelése érdekében szólnak. Az új német kormány törekvése, miszerint megfordítják az atom visszaszorítására irányuló korábbi politikát és meghosszabbítják a használatban lévő 17 német atomerőmű üzemidejét, jól jelzi a fordulatot. Franciaország 85 százalékban atomenergiára alapozza energiatermelését, az USA törvényhozásában pedig szinte bizonyosan elfogadják az atom jelenlegi 20 százalékos arányát növelni szándékozó törvénytervezetet; idén már 26 atomreaktor építésére vonatkozó pályázat érkezett a szabályozásért felelős bizottsághoz.
A közelmúltban nagy visszhangot kiváltott finn atomreaktor-építés esete azonban figyelmeztető jel lehet. A Spiegel cikke szerint az Olkiluotóban épülő erőművet mintaprojektnek szánták, azonban az alvállalkozók hozzá nem értése miatt hatalmas kudarccá vált. Az átadás a kivitelezés csúszása miatt három évet késik, a költségek pedig 2,5 milliárd euróról csaknem a duplájára nőttek. Sokak szerint ez a fejlett országok építőiparának és mérnökeinek a nagyarányú fejlesztésekre való felkészületlenségét jelzi.
Az atom ellen szóló korábbi érvek sem vesztettek erejükből. Továbbra sincs például megnyugtató válasz arra, hogyan helyezik el a nukleáris hulladékot hosszú távon; egyik jelentős mértékben atomenergiát használó ország sem épített állandó atomhulladék-tárolót, sőt az USA-ban levették a napirendről az eddig lehetséges megoldásként számon tartott, ám valóban problematikus Yucca Mountain-i tároló tervét.
A fejlett országok közvéleménye általában gyanakvással figyeli az atomreaktorokkal kapcsolatos eseményeket, legyen szó a természeti katasztrófákról vagy terrorcselekményektől való félelemről, esetleg a meghosszabbított üzemidejű erőművek bizonytalan működésével kapcsolatos aggodalomról. Németországban az utóbbi hónapokban érezhetően megélénkültek a korábban elhalkult atomenergia-ellenes környezetvédő civil szervezetek.
A fejlett országokban meglévő politikai ellenkezés miatt inkább a fejlődő, gyakran tekintélyelvűbb politikai rendszerű, tehát az ellenvetéseket könnyebben lesöprő országok hajthatnak végre nagyobb arányú fejlesztéseket az atomenergia területén. Vlagyimir Putyin orosz elnök a közelmúltban jelentette be, hogy a következő évtizedben 32 új atomreaktort építenének, Kína pedig a következő öt évben 22 reaktort adna hozzá a meglévő 11-hez, a hosszú távú tervek azonban 132 atomerőmű építéséről szólnak. India is hasonló méretekben fejlesztene, 2020-ra 60 ezer megawattra növelné 4 ezer megawattos jelenlegi nukleárisenergia-kapacitását. A nemzetközi sajtó által élénk figyelemmel kísért iráni atomprogramon kívül más közel-keleti és ázsiai országok is készülnek jelentős atomerőmű-építésekre. Ezeket várhatóan jórészt helyi fejlesztésű technológiákra alapozzák a lényegesen drágább nyugatiak helyett, ez pedig alaposan lehűti a lehetőségeket kereső nyugati vállalatok várakozásait.
