BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Március elejéig pályázhatnak az önkormányzatok az Élelmiszerlavinára

Tavaly 12 millió forint adományból 25 millió forint értékű élelmiszer keletkezett a Syngenta által életre hívott Élelmiszerlavinának köszönhetően.

2011. február 23. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idén már negyedik alkalommal indul útjára a Magyar Élelmiszerbank és a Syngenta által életre hívott Élelmiszerlavina program. Ez a korábbi években főleg mezőgazdasági termelőket és élelmiszer-feldolgozókat mozgósított, akik 2010-ben például a Syngenta 12 millió forintos vetőmag- és növényvédőszer-adományát felhasználva termeltek élelmiszert, majd a saját eszközeikkel kibővítve végül mintegy 25 millió forint értékű tartós élelmiszerrel segítették a rászorulókat. Ezt a tízezer adagnak megfelelő élelmiszert az ország 21 településén osztották szét karácsony előtt.

Az idén is lesz termelői és feldolgozói program, valamint folytatódik a tavaly kísérleti jelleggel megrendezett, elsősorban közhasznú civil szervezeteknek, oktatási intézményeknek, önkormányzatoknak szánt projekt is. Ennek keretében zöldségvetőmag- és növényvédőszer-beszerzésre lehet majd pályázni. A feladat élelmiszerek előállítása, majd a rászorulókhoz (gyermekek, nagycsaládosok, idősek vagy más, hátrányos helyzetű csoportok) juttatása.

Az egyes szervezeteknek megállapított csomag összeállításakor elsősorban a felajánlott földterület és termelési kapacitás mértékét, illetve a támogatni tervezett rászorultak számát tartják szem előtt. Igény esetén a Syngenta a megvalósításhoz szakmai segítséget is nyújt. Az egyes pályázók vállalkozásokat, más szervezeteket is bevonhatnak a megvalósításba, sőt a kiíró kifejezetten preferálja, ha helyi szintű összefogással valósítanák meg elképzeléseiket a nyertesek. A pályázatokban be kell mutatni a rendelkezésre álló földterület nagyságát, termelési adottságait - ehhez igazítják majd az adománycsomag tartalmát -, a támogatottak körét, létszámát, illetve a szétosztás módját, a programhoz kapcsolódó helyi kommunikációs terveket, illetve a megvalósítás ütemezését is.

A cég 2011-ben maximum tíz pályázat kiválasztását és támogatását tervezi. A végül átadott alapanyagok, illetve növényvédő szer mennyisége az Élelmiszerbank rendelkezésére álló árumennyiségtől és a beadott pályázatokban megfogalmazott szükségletek mértékétől is függ. A pályázatok beadási határideje március 7., az elbírálás tervezett határideje március 28. lesz. A projektek sikeres lezárása esetén a Syngenta 2012-ben bővített kerettel folytatná az Élelmiszerlavina programot.

Kiss Melinda
Kiss Melinda

Ez is érdekelhet