Összesen 33 millió forintot adományoztak a Bátor Tábor Alapítvány éves jótékonysági golfversenyén részt vevő cégek és üzletemberek, hogy segítsék a daganatos és krónikus betegséggel élő gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó alapítvány működését. A 2001-ben alapított Bátor Tábor ingyenes, komplex terápiás rekreációs programokat kínál daganatos, cukorbeteg, krónikus ízületi gyulladással, valamint hemofíliával kezelt gyermekek és családjaik részére - nyáron gyerektáborok, ősszel és tavasszal pedig hétvégi családi táborok formájában. A Hatvan város szélén található táborban az elmúlt nyolc évben szakértő csapat közreműködésével 2300 beteg gyermek vehetett részt olyan programokon, amelyek kipróbálására betegségükből adódóan máshol nemigen lenne lehetőségük. A korábbi évekhez hasonlóan idén is nagy volt az érdeklődés az alapítvány golfversenye iránt, amelynek fő támogatója két éven át a KPMG. A megmérettetésen összesen 88 játékos vett részt, a gálavacsorára pedig 175 vendég kapott meghívást. A verseny nevezési díjaiból, a támogató cégek adományaiból, valamint a gálavacsorán szervezett tombolán és árverésen összesen több mint 33 millió forint gyűlt össze.
