BUX 139567.17 0,35 %
OTP 45700 0,4 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egyes juttatások jól jártak az adóval

2010. július 7. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Túlzóak voltak tavaly a juttatások megadóztatása miatti, a cafeteriaelemek eltűnésével, értékük drasztikus visszaesésével kapcsolatos aggodalmak. Összességében csökkent ugyan a juttatások értéke, ám az egyes elemek esetében másképp alakult a forgalom.

A legnagyobb visszaesés a hidegutalványok esetében következett be, mivel ez a korábban igen népszerű utalvány 98 százalékkal adózik az idén. Ezt a visszaesést nagyrészt a kedvezményes, 25 százalékos adózású elemek szívták fel. A melegutalványok forgalma megkétszereződött, az üdülési csekkekből pedig öt százalékkal fogyott több.
Üdülési csekk - amelyet a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az adó bevezetésekor temetni kezdett - az első hat hónapban 36 milliárd forint értékben került a felhasználókhoz. Itt ugyanakkor a legérdekesebb a második félév adata lesz, mivel tavaly a második félévben jelentősen felfutott a csekkek vásárlása. Ennek hátterében az húzódik, hogy a jogszabály az év közepén változott - jóllehet csak januári életbe lépéssel -, így a munkáltatók igyekeztek a még meglévő cafeteriakeretüket kihasználva minél nagyobb összegben adómentes csekket beszerezni. Az év végéig így ötvenmilliárd forint értékben kaptak a munkavállalók üdülési csekket. A valódi kérdés az idén az, hogy meg tudja-e ismételni ezt a jelentős növekedést az idén is az üdülési csekkek forgalma.
A 25 százalékos adó negyedével emelte volna meg a munkáltatók terheit, ha változatlan nettó összegű juttatást adtak volna az alkalmazottaknak az idén is - valójában a teher ennél is nagyobb, hiszen egyes elemek 98 százalékkal adóznak. A Sodexo adatai szerint a cégek többsége megtartotta a juttatásokra szánt költségkeretet, így az alkalmazottak az adóval csökkentett összeget kapják kézhez. Ugyanakkor arra is van példa, hogy a munkaadó megemelte a keretet, és az adón megosztozott az alkalmazottakkal.

F. Emese Szabó
F. Emese Szabó

Ez is érdekelhet