A Holcim Hungária Rt. 200 millió euróért (50 milliárd forintért) cementgyárat épít Lábatlan térségében. A megvalósíthatósági tanulmány jövőre készülhet el, s még szükség van a cement- és betongyártással foglalkozó cég svájci tulajdonosának jóváhagyására is. A tervek szerint 2009-től termel majd az évi 1,5 millió tonna kapacitású üzem. A jelenlegi, 400 ezer tonna kapacitású gyárat lebontják. A Holcim arra számít, hogy néhány éven belül csökken az import és nő a hazai felhasználás a cementpiacon. Ma a szegmens forgalma évi 4 millió tonna körül mozog. A 4,5 milliárd forint jegyzett és 17 milliárd forint saját tőkéjű társaság tavaly 28,5 milliárd forintos forgalmat és 6,2 milliárd forintos adózott nyereséget ért el. A cég tavaly lábatlani és hejőcsabai cementgyárában 1,3 millió tonna cementet, 23 kisebb üzemében pedig 730 ezer köbméter betont termelt. A Holcim 1990-2003 között 15 milliárd forintot költött beruházásra Magyarországra. Decembertől a magyar cég önálló szervezeti egységet alkot és kiválik a pozsonyi központú közép-európai csoportból, hogy jobban koncentrálhasson a hazánkban folytatott tevékenységre. A Holcim Hungária a kelet-európai régióhoz kerül. (VG 15. old.)
