BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
header

BELPOLITIKA

03.
22.
08:05

Volt ügynök vigyáz az OTP biztonságára

Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal alapító főigazgatója szerint a rendszerváltás utáni első Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tagjai többsége érintett volt, kivéve négy képviselőt: Kőszeg Ferencet, Mécs Imrét, Fodor Gábort és Demszky Gábort. Rajtuk kívül a testület tagja volt még Kövér László (Fidesz), Szokolai Zoltán, Ilkei Csaba, Kátay Zoltán, Patronyák László, Szarvas Béla (MDF), Bereczki Vilmos (FKGP), Gál Zoltán (MSZP) és Keresztes Sándor (KDNP). A hírt egyébként szombaton hozta a Magyar Nemzet, akkor azonban még nem volt teljesen világos, Nagy Lajos pontosan kiket gondolt érintettnek, tegnap azonban a köztévé Nap-kelte című műsorában pontosította. A polgári napilap ügynökügyben egyébként ma is meglepetéssel szolgált: megírta, hogy Péter-Bartha Gábor, a Nemzetbiztonsági Kabinet titkára a pártállam római katolikus egyház elleni belső elhárítása hadnagya volt. Juhász Ferenc a nap folyamán közölte: nem tudott az adminisztratív munkáét végző titkár III/III-as múltjáról, de ennek ismeretében sem tartja indokoltnak leváltását, erre ugyanis semmilyen törvény nem kötelezi. A honvédelmi miniszter egyébként Janus-arcúnak nevezte a Fideszt, mert - mint mondta - az előző érában Péter-Bartha Gábor egykori főnökét nevezték ki a nemzetbiztonsági szolgálatok egyik vezetőjének. Arra a kérdésre, hogy Horváth Józsefről beszél-e, aki a Nemzetbiztonsági Hivatal műveleti főigazgatója volt az előző kormány idején, Juhász kitérő választ adott. A Népszava nem volt ilyen szemérmes, és megírta, hogy valóban Horváth Józsefről van szó, akit Kövér László titokminiszter nevezett ki a Nemzetbiztonsági Hivatal szakmai főigazgató-helyettesévé. Horváth - aki egyébként ma magáncégével az OTP Bank Rt. biztonságát vigyázza - alhadnagyként szerepel a hvg.hu által nemrég közzétett ügynöklistán. A rendszerváltás előtt az egykori belső elhárítás III/III-4-b alosztályán működött, feladata a szektásnak minősített, egykori és aktív párttagok, trockisták, álbaloldaliak elhárítása volt. (Nszab, 2. old., NSZ 1., 3. old., MH 7. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
03.
22.
08:02

Állóháború Tokaj-ügyben

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik a szocialisták Orbán Viktor szőlőügyeinek kivizsgálására. A testületnek azt kellene kiderítenie, hogy állami pénzek szerepet játszottak-e a volt miniszterelnök felesége, Lévai Anikó résztulajdonában lévő szőlőbirtokok növelésében és gazdálkodásában, illetve vizsgálnák azt is, hogy milyen viszonyban állt a Szárhegydűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőházzal. Gál J. Zoltán szocialista képviselő tegnap a parlamentben azt mondta: az Orbánt ért vádakra nem válasz, hogy a Fidesz az ügyet megíró lap (Élet és Irodalom) helyett Lendvai Ildikó frakcióvezetőt perli be. Kijelentését az ellenzéki padsorokból olyan bekiabálások kísérték, mint 'az apád a gumibotot nehogy megint elővegye', illetve 'az ügynöklistát kérd el aputól'. A zúgolódás pedig csak fokozódott, amikor Gál J. bejelentette: a kormány támogatja a javaslatot, miszerint a Tokaj Kereskedőház Rt. a privatizációs törvény mellékletének módosításával maradjon tartós állami tulajdonban. Répássy Róbert fideszes képviselő ezt a cinizmus csúcsának nevezte. Emlékeztetett arra, hogy a részvénytársaság 23 százalékos pakettje a Forrás Rt. privatizációjakor Leisztinger Tamás vállalkozóhoz került, aki ettől tavaly áprilisban 90 millió forintos haszonnal úgy vált meg, hogy a vásárló az ÁPV Rt. volt. Répássy egyébként bejelentette: a Fidesz kikérte a Szárhegydűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. összes taggyűlési jegyzőkönyvét. Az Orbán Viktor nevével összefüggésbe hozott cég összesen kilenc közgyűlést tartott, de ezek között egy olyan sem található, amellyel megvádolták a Fidesz elnökét. Kovács Zoltán, a botrányt kiváltó hetilap, az ÉS főszerkesztője szerint a Répássy bemutatta jegyzőkönyvek nem bizonyítanak semmit. Egy kft.-nek ugyanis egy taggyűlés jegyzőkönyvét csak akkor kell elküldenie a cégbírósághoz, ha olyan határozatot tartalmaz, amely érinti a cégadatokat. (Nszab, 2. old., NSZ 3. old., MH 6., 11. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
03.
09.
09:21

Agrártárgyalások bombariadóval

Tegnap bombariadót jeleztek az agrártárca és a tüntető gazdák egyeztetésének színhelyén, az FVM-ben, ezért kiürítették az épületet. Miután robbanószert nem találtak, újrakezdték a tárgyalásokat, ám ezek eredménye lapzártánkkor még nem volt ismert. A szaktárca már nem csak a demonstrációt kezdeményező agrárszervezetekkel, hanem a Magyar Agrárkamara és a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Szövetsége képviselőivel is tárgyalt. Németh Imre miniszter lát esélyt a mai megállapodásra, szerinte tegnap estig számos ügyben sikerült megegyezni. Jakab István Magosz-elnök, a demonstráló gazdák tárgyalóküldöttségének vezetője azonban nem ennyire bizakodó. A megbeszélés fő témái továbbra is a terület alapú támogatások - a tavalyi kifizetések mellett az idei támogatások ez évi kifizetése is - és a gabonaintervenció voltak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedd reggeli rádiónyilatkozatában ismét egyértelművé tette, hogy a kormány nem kívánja bővíteni az idei, 328 milliárd forintos agrárbüdzsét, ezen belüli átcsoportosításra azonban van lehetőség. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető ugyanakkor a Fidesz elnökét kérte arra, hogy szólítsa fel a gazdák közötti híveit, vigyék haza traktoraikat a közelgő ünnepre. Lengyel Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja mezőgazdasági kabinetjének vezetője közölte: pártja kiáll a gazdák mellett, akiknek szerinte csak jogszabállyal és politikai megállapodással alátámasztott követeléseik vannak, és nem várnak mást, mint a hónapok óta ki nem fizetett erdőtelepítési és állatjóléti támogatásokat, a beruházások 'jogtalanul visszatartott' áfáját, a ki nem fizetett kamattámogatásokat, a megemelt áfa jelenlegi adókulcsokhoz igazítását, működőképes gabonaintervenciót. A gazdák egyébként tegnap elhatárolódtak Paulina Lászlótól, a Magyar Baromfiszövetség elnökétől, aki azt szorgalmazta, hogy a tüntetők menjenek haza. Pokorni Zoltán pedig pert helyezett kilátásba, amiért Németh Imre agrárminiszter azt állította: a Fidesz alelnöke egy lakossági fórumon gyakorlatilag elismerte, hogy pártja áll a tüntetés mögött. A hírek szerint a gazdák az előző napinál kevesebben, de továbbra is tiltakoztak országszerte az utakon. Az útlezárások egyre inkább a határállomások felé húzódnak, de komoly akadályt még nem jelentenek. Szabolcsból közben újabb traktorok indultak el a fővárosba. (NG 4. old., MH 12. old., Nszab, 1., 3. old., NSZ 1., 8. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
03.
08.
08:11

Demjáné lehet a vásárváros - kihátrált a Carion bankja

Mégsem az eddig legjobb ajánlatot tevő Carioné, hanem a TriGránit-GL Events konzorciumé lesz a Hungexpo - értesült a Magyar Hírlap. A magánosítási pályázat második fordulójában a Carion az 5 milliárd forint körüli vételáron felül 5 év alatt még 10 milliárd forintos fejlesztést ígért, míg Demjánék utóbbinak valamivel több mint felére vállaltak garanciát, ám a napilap úgy tudja, megemelték ajánlatukat, miközben a Carion mögül kihátrált a finanszírozó bank, állítólag a Budapest Airport-ügy kirobbanása miatt. (Mint ismert, a Ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport a magas már miatt a PM utasítására visszakozott attól, hogy 4,7 milliárd forintért megvegye a légibázis mellett lévő 20 hektáros ingatlant a Carion mögött álló befektetőktől, Ma Reggel, márc. 7.). A Carion vezetője egyelőre nem reagált a lap értesülésére, Szani János csak a privatizációs pályázat csütörtöki eredményhirdetése után beszél a részletekről. Ha a végül több mint 8 milliárdos vételárat és 5 milliárdos fejlesztést megajánló Demján-konzorcium győz, a vásárváros a továbbiakban is Kőbányán marad, ha pedig mégis a Carion a nyerő, akkor a ferihegyi reptér mellé költözik. (MH 1., 21. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
03.
04.
08:01

PM-vétó a milliárdos ferihegyi telekügyben

Fel kell bontani az állami tulajdonú Budapest Airport Rt. és a Carion-csoport kötötte 4,7 milliárd forintos szerződést - döntött a pénzügyi kormányzat. Az ingatlanfejlesztő cég a 2,5-5 ezer forint közötti négyzetméteráron vásárolt mezőgazdasági területet 24 ezer forintért adta tovább közművesítve, belterületbe vonva, építési engedéllyel a repülőtérnek, amely cargobázist kíván építeni azon. Hárskuti János, a BA Rt. vezérigazgatója az ÁPV Rt. és a BA Rt. igazgatóságainak többszöri jóváhagyását követően írta alá a szerződést, ám közvetlenül annak megkötése előtt kapott egy levelet Vági Mártontól, az ÁPV Rt. vezérigazgatójától, hogy a társaság lehetőség szerint tartózkodjon ingatlan-adásvételi ügyek megkötésétől. Hárskuti később mégis aláírhatta a kontraktust, Vági ugyanis újabb levelében már arról tájékoztatta: a már elfogadott döntések felfüggesztéséről nincs szó. Szakértők szerint a 2-es kifutópályától délre fekvő terület alkalmasabb lenne cargobázis létrehozására, annak megszerzését azonban perek nehezítik. (Nszab, 1. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság