BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
header

BELPOLITIKA

03.
29.
08:58

Tartozásra nem válasz a kikapcsolás

Az unió alkotmányos alapszerződése szerint az alapvető közszolgáltatásokból senkit sem lehet kizárni, az ugyanis minden ember alkotmányos alapjoga, melynek érvényesüléséért az állam, többnyire a helyi önkormányzat felel. Vagyis: az a hazai gyakorlat, hogy a közműcégek kikapcsolják a hátralékosokat a szolgáltatásból, nem járható. Uniós követelmény az is, hogy az alapvető közszolgáltatásokat mindenkinek elérhető áron hozzáférhetővé kell tenni. Innen adódik a kérdés: mit tehet az üzleti alapon működő szolgáltató, ha a nem fizető fogyasztóit nem zárhatja ki a szolgáltatásból? Boross Norbert, a Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Rt. és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Rt. szóvivője elmondta: az uniós elvárásokhoz bizonyos fokig már ma is igazodik Magyarország. Idén januártól az áramtarifát tömbösítették, azaz érvényesítenek szociális elemeket a fogyasztástól függő díjakban. Másfelől a szolgáltatók maguk is működtetnek részletfizetési rendszert a kényszerű kikapcsolás elkerülésére. A szociális és a gazdasági tárca már dolgozik a mágneskártyás fizetés lehetőségének bevezetésén, melynek segítségével előre meg lehet vásárolni bizonyos árammennyiséget. Pontos részleteket egyelőre nem tudni, csak annyit: a villanyórák felszerelését, a kártyák gyártását az állam téríti majd meg. Európában sok helyen önkormányzati segélyalapokat működtetnek, s indokolt esetben a helyhatóságok vállalják át a számlák egy részét. (Nszab. márc. 26., 1., 3. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
03.
24.
08:33

Új gyanúsítottak a Kulcsár-ügyben?

Kulcsár Attila házi őrizetének meghosszabbítását kezdeményezi a Fővárosi Főügyészség - tudta meg a Népszabadság. A 20 milliárd forintos sikkasztással gyanúsított álbróker házi őrizete a hónap végén jár le, s ha az ügyészség nem kérné a kényszerintézkedés fenntartását, akkor Kulcsár szabadon mozoghatna. A lap értesülései szerint hivatalosan ma vagy holnap közlik az érintettekkel az indítványt, s ezt követően hozzák nyilvánosságra. A Népszabadság úgy tudja, a következő hetekben négy-öt olyan új gyanúsítottja lehet a brókerügynek, akik ellen büntetőeljárás indulhat. Egyes források azt sem zárják ki, hogy mentelmi joggal rendelkező személyt vagy személyeket is meggyanúsítanak. (Nszab. 20. old.)

Szerző(k):
NAPI Online
03.
23.
07:50

Magyar termék a legolcsóbb sonka

A hazai vágóhidak képviselői ma felkeresik az agrárminisztert, hogy felhívják Németh Imre figyelmét: kiszorulhatnak a magyar húsipari termékek a belföldi piacról az egyenlőtlen versenyfeltételek miatt - tudta meg a Népszabadság. A delegáció a húsfeldolgozáshoz kapcsolódó, kötelező állami szolgáltatások díjainak felülvizsgálatát és a törvények maradéktalan betartatását szorgalmazza az FVM-nél. Ágazati szakértők becslései szerint 500 millió forintos bevételkiesést okoznak a magyar gyártóknak az áruházláncok húsvéti akciói. Az Auchan, a Cora és a Tesco is igen alacsony áron árusítja a sonkát. A legolcsóbban, 549 forintért tegnapig a Cora kínálta az árut, de a Tesco is akciót indított, s már ugyanennyiért adja a terméket. Az Auchan ellen fogyasztóvédelmi vizsgálat indult, mivel az általa forgalmazott, Szlovákiából származó sonkán jelölési hiányosságokat találtak. A Népszabadság úgy tudja, hogy a Cora és a Tesco magyar cégtől vásárolta az 549 forintos sonkát. (Nszab. 12. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
03.
23.
07:50

Áprilisban kezdődik az Antenna-privatizáció

Várhatóan április közepére készül el az Antenna Hungária (AH) Rt. privatizációs kiírása - mondta a napokban az Inforádiónak Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgatója. Ennek alapján valószínűsíthető, hogy év közepére lezárulhat a cégeladás. Gondot jelenthet viszont, hogy a GVH a tv2 kereskedelmi adó bejelentése nyomán eljárást indított annak kiderítésére, hogy az AH nem állapítja-e meg tisztességtelenül az országos tévéműsorok földfelszíni műsorszórásának árát. Piaci hírek szerint szakmai és pénzügyi befektetők egyaránt indulnak majd az AH 75 százalékos pakettjéért. (NG 12. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
03.
23.
07:49

Százmillió fölötti topmenedzser-fizetések

Tavaly a magyarországi kisebb vállalatoknál a felső vezetők átlagosan évi bruttó 10 millió forint körüli összeget, a nagyvállalatoknál pedig legkevesebb 30-40 millió forintot kerestek - derül ki a Hewitt tanácsadó cég felméréséből. A Mercer Kft. kutatásai szerint a magyar topmenedzserek évente átlagosan bruttó 9 millió forintot (36 722 eurót) vittek haza, míg a nyugat-európai átlag 82 ezer euró. Szakértők ugyanakkor úgy vélik, nagyjából havi 1-1,5 millió forintnál indulnak a felső vezetői fizetések, és a topmenedzserek nagy része vélhetően nem keres ennél sokkal többet. Hallani évi 100-150 millió forintos jövedelmekről is, főként a bankoknál és a távközlési cégeknél. Ez csak az alapbér, amelyhez számos egyéb ösztönző is társulhat. (MH 12-13. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság