Nem egy újabb programalkotáson kellene gondolkodni, hanem az eddigiek megvalósításához végre hozzákezdeni - mondta Széman György, a Magyar Építőanyag-ipari Szövetség elnöke az építési piac helyzetéről a Buildecon által rendezett kerekasztal-beszélgetésen. Rámutatott: a komplex épületenergetikai és klímavédelmi (KÉK) program - amelynek filozófiáját az ÚSZT-be is beillesztették - néhány eleme piaci mechanizmusokkal gerjesztené a keresletet, ha ezt nem fékezné a majdani támogatások folyamatos lebegtetése. Ki kell mondani, hogy a felújításra nincs állami forrás - mondta - ahhoz, hogy saját erőből megindulhassanak a munkák. Széman szerint ugyan az építésgazdasággal foglalkozó bizottságok száma folyamatosan gyarapszik, a piacot fellendítő tényleges történések azonban nincsenek. Pedig az épületállomány, különösen a közintézmények műszaki állapotának átfogó felmérése, mint a folyamat első lépése, a költségvetés helyzetét figyelembe véve is megvalósítható lenne.
A középületek épületenergetikai felújítása már a költségvetési éven belül pozitív hatású, ennek ellenére ez nem jelenik meg hangsúlyosan az ÚSZT-ben, illetve az eddigi pályázatokban - erősítette meg Saád Tamás, az AAM Tanácsadó Zrt. üzletágvezetője is. Kifejtette: keresleti oldalról ösztönzőleg hatna, ha például egy kórházbővítés csak akkor kap támogatást, ha az épületenergetikai szempontoknak is megfelel.
Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért Egyesület ügyvezetője a lakásépítés és az építési engedélyek számának zuhanására hivatkozva rámutatott: a 2012-es költségvetésbe direkt lakásépítési támogatásként legalább 15 milliárd forintot be kell tervezni, ami már az áfából visszajön, sőt a lakásépítések támogatása akár szufficites is lehet.
