Csaknem 5 ezer hektoliter manipulált bort találtak a Kiskun-Vin Kft. akasztói borászati üzemében végzett ellenőrzés során a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) munkatársai - közölte az MTI-vel a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) -, ezért 2010. november 29-én harminc napra bezáratták az érintett üzemet. A Bács-Kiskun Megyei MgSzH illetékes igazgatósága 1,4 milliárd forintos minőségvédelmi bírságot szabott ki a cégre. A bírságról már hallottak - válaszoltak a társaság munkatársai az MTI-nek, de a cég jelenlegi működésével kapcsolatban csak azt közölték, hogy nem nyilatkozhatnak.
A VM korábbi közlése szerint "halmozottan előforduló jelentős mennyiségű idegen eredetű víz hozzáadásával készült bor közfogyasztásra történő előállítása" miatt intézkedett a hatóság; az októberi ellenőrzésen 140 mintát vettek és tíz, összesen 4832 hektoliternyi bortételnél állapítottak meg szabálytalanságot. Öt tételnél idegen eredetű vizet mutattak ki, háromnál különböző fajtanév alatt azonos színanyag-összetételt jelzett a vizsgálat, a Kékfrankosként forgalmazott bor fajtajellegét a természetes színanyag-összetétel nem igazolta, egy tételt pedig engedély nélkül forgalmaztak - áll a mostani közleményben.
A honlapja szerint 1992-ben alakult akasztói vállalkozás több mint 50 ezer hektoliteres tárolókapacitású borászati üzemében fehér- és vörösborok is készülnek. Ezeket tartályos, kannás és palackos kiszerelésben értékesítik, a belföldi mellett a litván, a szlovák és a cseh piacon is.
