A felszámoló Ratis Kft. az érvényes és eredményes pályázatot benyújtó ISD Power Kft. által kijelölt, annak érdekeltségébe tartozó dunaújvárosi Öko-Ferr Kft.-nek értékesíti - a befektetői tárgyalások miatt felfüggesztett szerződés szerint - a felszámolás alatt álló DAM 2004 Kft. vagyonát - közölte a társaság. Az Öko-Ferr tulajdonosai között szerepel az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. is. A felszámolás során kiírt pályázat győztese az ISD Power volt, bevonásával több befektetővel tárgyalt a felszámoló, azonban velük vagy nem sikerült a szerződéskötésig eljutni, vagy a vállalt és többször módosított határidőre sem tudtak fizetni, illetve megfelelő garanciát adni a potenciális partnerek. A Ratis januárban kezdett tárgyalásokat azokkal a szakmai befektetőkkel, akikkel a Diósgyőr Steel (DS) Kft. projektcégen keresztül kötött szerződés biztosította volna a kohászat újraindulását. Cégbírósági adatok szerint a DS tulajdonosai a német STIN Beteiligungs GmbH és a szlovákiai Nord Steel, s.r.o. A befektető az újraindítás mellett vállalta a Difo Kht. keretei között foglalkoztatott 157 fő március 1. és május 10. közötti bérköltségének megfizetését is. A Diósgyőr Steel többségi tulajdonosa azonban elállt vételi szándékától, így az érvényes és eredményes pályázatot benyújtó ISD Power által kijelölt, annak érdekeltségi körébe tartozó Öko-Ferr vásárolhatja meg a vagyont. Foglalkoztatást azonban nem tudott vállalni a társaság, a 157 fő munkaviszonya - a korábbi tervekkel ellentétben - május 10-ével megszűnik. Az üzem újraindítása azonban nem elképzelhetetlen a felszámoló szerint, amennyiben az Öko-Ferr a jelenlegi vagy egy esetleges új befektetővel megegyezésre jut a működtetés, illetve a gyár eladása ügyében.
