A Bosch-csoport magyarországi forgalma 389 millió euróra (mintegy 107 milliárd forintra) emelkedett 2009-ben az egy évvel korábbi 202 millió euróról. A saját vállalatok közötti kereskedelmi tevékenységgel együtt számított bevétel az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest 18 százalékkal, 1,12 milliárd euróra esett vissza - mondta Thomas Beyer, a hazai Bosch-csoport vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján. A hazánkban tizenegy vállalattal jelen lévő cégcsoport beruházásokra 14 milliárd forintot fordított, kutatás-fejlesztésre pedig - az előző évvel gyakorlatilag megegyezően - több mint 10 milliárd forintot költöttek. A foglalkoztatottak száma a 2008-as 7250 főről hatezerre csökkent a tavalyi év végére, a vállalat tervei szerint az idei bővítésekkel újra elérnék a hétezres dolgozói létszámot. Májusban egy új, 20 ezer négyzetméteres, 22 millió eurós beruházásból épülő gyártócsarnok építését kezdi meg a Bosch Energy and Body Systems Kft., ezzel egy év alatt megduplázza gyártási területét - mondta Klaus Leupold ügyvezető. A Bosch walesi gyártási kapacitásainak Magyarországra telepítése során mintegy 400 új munkahely jöhet létre Miskolcon és Hatvanban, ezek betöltése ez év őszétől indulhat.
