A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nemrégiben a versenytörvény által lehetővé tett legmagasabb összegű bírságot, az előző éves nettó árbevételének tíz százalékát, azaz 41,6 millió forintot szabott ki a vásárlói klubot szervező Euro Correct Consulting Kft.-re (Napi, 2010. április 14.). A hatóság azonban már nem éri be az utólagos intézkedéssel. Két céget, a Swiss Investet és az Euromobilien Hungaryt még a versenyfelügyeleti eljárásban, annak lezárását megelőzően ideiglenes intézkedésével eltiltott meghatározott tartalmú hirdetéseik alkalmazásától. A versenytanács úgy látja, fennáll az ideiglenes intézkedés elrendelésének hármas feltételrendszere, tehát törvényt és érdekeket sért, a tiltás pedig halaszthatatlan. A vállalkozásokkal szemben a GVH - hasonlóan az elmúlt években a fogyasztói csoportokat szervező vállalkozásokkal szemben lefolytatott eljárásaihoz - azért indított vizsgálatot, mert azok hirdetéseikben a fogyasztóknak nem vagy nem egyértelműen adnak információt tevékenységük lényeges tulajdonságairól, így többek között a vásárlói jog gyakorlásának tartalmáról és bizonytalan idejéről, a kockázati tényezőről, a megszerezhető termékek jellegéről. A reklámok révén az ügyfelek annak téves reményében köthetnek szerződést, hogy hamarosan pénzhez jutnak. A cégek számára ez a bírságnál is jelentősebb szankció, hiszen korrekt tájékoztatással csak töredék számú ügyfelet tudnak szerezni.
